fejlecproba5

Hangszer vásárlásra kapott támogatást a Szent Miklós Római Katolikus Plebánia

Sok éve működik a gyergyószentmiklósi Szent Miklós templomnál ifjúsági zenekar. Tagjai lelkes gyerekek és fiatalok, akik igyekeznek Isten dicsőségére kamatoztatni a tehetségüket. Minden vasárnap, kivétel a hónap első vasárnapja, a déli 12 órakor kezdődő ifjúsági szentmisén ellátják a zeneszolgálatot, fiatalos dalaikkal örvendeztetik a híveket.

Erdély sokszínűségét mutatják be a Nemzetiségi Művészeti Fesztiválon

Nemzetiségi Művészeti Fesztivált szervez Gyergyószentmiklóson, a helyi önkormányzat és az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége, szeptember 8–10. között. Puskás Attila, az Erdélyi Magyarörmények Szövetségének elnöke beszélt a fesztiválról,melynek célja, hogy kiemelje Erdély sokszínűségét, és megmutassa azt, hogy a székely közösség befogadó és nyitott a sztereotípiák ellenére is.

Örmény tervek a fejlődésért

A Gyergyószentmiklósi Örmény Katolikus Egyesület idén három program megszervezését tűzte ki célul, amelyek az ifjúság fejlődését, Gyergyószentmiklós és Hargita megye fejlesztését, valamint a megye nemzetközi kapcsolatainak építését teszik lehetővé.

Városi rendezvénnyé válik az Örmény Művészeti Fesztivál

Nem elégséges csak évente egyszer megemlékezni az együttélés gyümölcseiről, Gyergyószentmiklós mindennapjainak ma is meghatározója az örmény jelenlét – jelentette ki Nagy Zoltán polgármester, jelezve: idéntől több, örmény vonatkozású eseménynek partnere kíván lenni az önkormányzat, a szeptemberi fesztiválnak is társszervezője lesz.

Megáldották a gyergyószentmiklósi örmény templom 115 éves restaurált orgonáját

A gyergyószentmiklósi örmény templom orgonáját 1901-ben építették, a felújítási és restaurálási munkálatok befejeztével orgonakoncertet avatóünnepséget tartottak. A királyok hangszerét örmény rítusú katolikus szentmisén áldották meg.

Lőrinczi Lehel orgonaművész koncertjén megtelt az örmény templom Fotó: Baricz Tamás Imola