marcius15A Karmazsin Népi Együttes Huszároké című, ünnepi gálaműsorát tekintheti meg az érdeklődő március 15-én, kedden 18 órától a gyergyószentmiklósi művelődési ház színháztermében.

A Karmazsin Népi Együttes 2015-ben alakult Gyergyó-medencei népzenészekből és énekesekből, hogy a reprezentatív eseményeken minél hangsúlyosabban képviselhesse/szólaltathassa meg a régió és más vidékek népzenéjét. Nevét a mélyvörös, enyhén kékesbe hajló, állati eredetű festékanyagokból előállított karmazsin színről kapta.

A karmazsin kelme és bőráru századokon keresztül igen drága volt a bíborra hasonlító szín, a ritka festőanyag, bonyolult festőtechnika és a színtartósság miatt. Az együttes névválasztása is az általuk képviselt, táncházakban és koncerteken felmutatott népi kultúra, népzene értékességét, időtálló voltát kívánja sugallni.

Tagjai különböző neves táncházzenekarokban játszanak, úgymint Heveder, Üver, Cika, Katorzsa. A zenekar 22 tagot számlál: Molnár Szabolcs, Simon István, Bartis Zoltán „Kicsi", Kozma Zsombor, Szabó Lóránd, Koós Róbert, Oláh Dániel, Danguly Tünde – hegedű,Szilágyi László „Lágyi", Köllő Gerő, ifj, Csibi András, Bartalis Botond – brácsa, ifj. Bajna György, Korpos Szabolcs, Máyer Róbert – nagybőgő, ifj. Koszorús Kálmán – cimbalom, Simon András – harmónika, Sólyom Csaba – ütőgardon, Nagy Zsuzsa, Dénes Anita, Varga Eszter, Danguly Ervin – ének.

Bélépődíj: Tetszés szerint (Ferenczi Csilla gyógyulásáért)

Szervező: Katorzsa Egyesület

Közreműküdik a Pro Terra Alapítvány.

Támogatók: Figura Stúdió Színház, Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ, Gyergyószárhegyi Művészeti és Kulturális Központ, trofeea.ro

Forrás

Partnereink

Kapcsolat

A honlapot a Műhely Egyesület működteti.
Programfelelős: Dániel Botond

535500 Gyergyószentmiklós,
Bucsin negyed 12/B/32
Tel: 0740.05.36.04
e-mail: office@muhely.eu
web: www.muhely.eu  

Kövess minket Facebookon

Go to top