fejlecproba5

Óvodásból iskolás lesz...

 

iskolakostolo Május 10-én iskolánk IV-es osztályai iskolakóstolóra hívták a szeptemberben első osztályba lépő gyerekeket. Mindhárom osztályban szép számmal megjelentek a kis kíváncsi tekintetű óvodások. Ki szorongva, ki tágra nyílt szemekkel követte a tanító néni utasítását, hallgatta nagy érdeklődéssel a mesét, élvezte a játékot. 

Iskola másként a Fogarassy Mihály Általános Iskola I-IV. osztályaiban

067

A közelgő húsvét meghatározta az I-IV. osztályosok „más iskolájának" programját. Ezt a hetet ennek szellemében szervezték meg a tanító nénik.

 

Nem volt olyan osztály, melyben ne szenteltek volna külön napot a húsvéti hagyományaink felelevenítésére, a népszokások ismertetésére, ápolására.

 

Így voltak osztályok, akik különböző húsvéti „napokat" tartottak, voltak, akik a tojásírás rejtelmeit gyakorolgatták hozzáértő népi tojásíró segítségével, és olyan osztály is akadt, amely húsvéti vetélkedőn összegezhette az ünneppel kapcsolatos ismereteit.

 

 

Beszámoló a Dr. Jakab Antal püspök élete és munkássága c. vetélkedőről


Jakab Antal Vetelkedo 2012 016 A vetélkedőt 2012. március 23-án szervezték a kilyénfalvi Kultúrotthonban, amelyre a gyergyói kerület 10 általános iskolája nevezett be, három-három fős csapatokkal. Iskolánk csapatának tagjai: Marthy Ágota VIII.B, Paltán Adrienn VIII.B és Nagy Tímea VI.B osztályos tanulók voltak

 

A verseny anyaga Jakab Antal püspökké szentelésének 40. évfordulója lévén, Róma város nevezetességeivel, a szentelés és római tanulmányévek színtereivel volt kapcsolatos.

Március 15 megemlékezés a Fogarassy Mihály Általános Iskolában

P1060094 Március 15-én a Fogarassy Mihály Iskola tanulói büszkén tűzték mellükre a kokárdát így tisztelegve a forradalom hősei előtt. A díszterembe összesereglett tanulókat Lázár Nóra aligazgatónő köszöntötte.

XIV. Kurutty vetélkedő Gyergyóban

Meghitt, családias légkörben vetélkedtünk a hétvégén.kurutty2

 

Talán nagyon halkan, de kellő kitartással és a megszokott hűséggel kuruttyoltunk az idén is. Na de miért halkan? Mert immár hónapok óta attól hangos az ország, hogy nulladik osztály indul, riogatás, félretájékoztatás, lázas igyekezet a gyereket befogni vagy megtartani. Holott attól kellene visszhangoznia a közvéleménynek, hogy minden gyereknek jut hely – akár óvodás, akár iskolás.

 

A kuruttyolók táborába első osztálytól benevezhet, ahol másodikos, harmadikos és negyedikes barátra, segítőre, szerető társra talál. Ha ő is akarja....