fejlecproba5

Fuss NEKI Gyergyó! 2023

A Fuss NEKI! egy sporteseményre, futásra épülő adománygyűjtő program, amely a civil szervezetek, kezdeményezési csoportok (azaz nem hivatalosan bejegyzett formában működő mozgalmak, kezdeményezések) közösségi kezdeményezéseit karolta fel, és ezek megvalósulásához segített előteremteni a szükséges pénzalapot. A programba civil szervezetek, kezdeményezési csoportok, adományozók (magánszemélyek, vállalkozások) és önkéntesek kapcsolódtak be. A program csúcspontja 2023. szeptember 24-én volt egy közösségi sportesemény formájában, ahol a 31 civil szervezetet képviselő 430 nagykövet vett részt és több mint 12 önkéntes dolgozott.

A programban aktív szerepet vállaltak ifjúsági és civil szervezetek, közösségi kezdeményezések a régió minden településéről, ezáltal fejlesztve a közösségi életet Gyergyószéken. A siker a széleskörű mozgósításban, a személyes kapcsolatokra alapozott bevonásban rejlett amelyet sikeresen elértünk, hiszen a kezdeményezéseket közel 4000 adományozó támogatta. Az üzenet és a közös törekvés így célba talált.

fussneki2023 1

A több hónapos program egy felhívással indult, amelyet az írott és elektronikus médiában jelentettük meg, emellett e-mailben is értesítettük a gyergyói civil szervezeteket. Ezután kezdetét vette a jelentkezési időszak, amikor a civil szervezetek és a kezdeményezési csoportok beiratkozhattak a programba, majd néhány héten keresztül nagyköveteket (futókat, bicikliseket) toboroztak. A nagykövetek nemcsak azt vállalták, hogy szaladni vagy kerékpározni fognak az általuk választott kezdeményezés sikeréért, hanem azt is, hogy támogatókat toboroznak, adományokat gyűjtenek a kezdeményezés megvalósulása érdekében. A nagyköveteknek köszönhetően az első gyergyói FussNEKI! eseményen 290.922 lej gyűlt össze.

A közösségi célokat sokan sokféleképpen segítették! Ehhez tudott hathatós segítséget nyújtani a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány a közösségi szabadidős sportesemény szervezési költségeihez való hozzájárulással, támogatással, az önkénteseink étkeztetésével és a számunkra megszemélyesített pólók költségeinek az átvállalásával.

Elekes István, programfelelős

Fuss NEKI Gyergyó! - Beszámoló

A Fuss NEKI! egy sporteseményre, futásra épülő adománygyűjtő program, amely a civil szervezetek, kezdeményezési csoportok (azaz nem hivatalosan bejegyzett formában működő mozgalmak, kezdeményezések) közösségi kezdeményezéseit karolta fel, és ezek megvalósulásához segített előteremteni a szükséges pénzalapot. A programba civil szervezetek, kezdeményezési csoportok, adományozók (magánszemélyek, vállalkozások) és önkéntesek kapcsolódtak be. A program csúcspontja 2022. szeptember 25-én volt egy közösségi sportesemény formájában, ahol a 21 civil szervezetet képviselő 343 nagykövet vett részt és több mint 35 önkéntes dolgozott.

Versenyfelkészítő a Step Dance Sportklubnál

Az idén is versenyfelkészítő tábort tartottak Gyergyóban a Step Dance Sportklub táncosai számára szeptember első hetében. Az Őszi kupára és a jövő évi nemzetközi versenyekre való felkészüléshez elengedhetetlen a napi több órás gyakorlás a minőségi produkciók létrehozásához. A felszerelések megléte is alapfeltétel a megfelelő fizikai kondíció kialakításához. Ebben volt segítségünkre a Hargita Megye Tanácsa által támogatott pályázat, amiből bodykat, forgó pampókat, zenefelszerelést és erőnléti gépet vásároltunk. Ezúttal is köszönjük, hogy minden évben számíthatunk segítségükre, mert számunkra fontos a folyamatos fejlődés.

Nemzeti és nemzetközi kerékpárverseny versenyfelkészítő

mtb megyeitanacs2020 2A projekt elsődleges célcsoportja az egyesület tagjainak a technikai felszerelésének a nemzetközi szintre való emelése. Felszerelés vásárlásban elsőbbséget élveznek az idén leigazolt 2 versenyzőink, hiszen ők fogják nemzetközi versenyeken megmérettetni magukat. Ennek érdekében befektetésekre lesz szükség. A támogatás fő haszonélvezői egyesületünk tagjai, de indirekt módon érintettek településünk és a Hargita megye lakossága is, hiszen a versenyeken való részvétellel képviseljük régiónkat és népszerüsítjük Hargita megyét és Romániát.

Sporteszközökre és táplálékkiegészítőkre pályázott idén sikeresen a Güdüc MTB Sportegyesület

mtb megyeitanacs2020A Güdüc MTB Sportegyesület az idei évben sikeresen pályázott a Hargita Megye Tanácsa által közzétett kiíráson és lehetősége nyílt számos eszköz és az étrendkiegészítők beszerzésére.