Szociális

playback A magyarországi Metamorfózis Egyesület egyhetes képzést szervez a Playback Theater (Visszajátszás Színház) módszer átadására. A módszer elsősorban drámatechnikai és önismereti elemekből áll, olyan személyeknek ajánlják, akiket érdekel a színház és a segítő munka, és szívesen használnának színházi elemeket munkájuk során.

A képzésre 2013 augusztus 22-30 között kerül sor Budapesten. A képzés támogatója az Európai Unió Fiatalok Lendületben Programja, ezért a résztvevők számára biztosított az utazási költség 70%-a illetve a teljes ellátás a program alatt. A résztvevők az útiköltség 30%-át és 20 euró / fős részvételi díjat kell csak fizessenek.

A képzés helyszíne a Budapest Aquamarina Hotel (egy sétahajóból átalakított 4 csillagos szálloda).

A képzésen 11 ország fiataljai fognak részt venni, a képzés nyelve az angol.

A projektben partnerként részt vesz a gyergyószentmiklósi Műhely Egyesület. Az egyesület számára 2-4 hely van biztosítva, ezekre a helyekre lehet most jelentkezni. Jelentkezni a Ez az ímélcím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen lehet, a résztvevők egy angol nyelvű jelentkezési lapot is ki kell majd töltsenek, amelyet e-mailen küldünk el. A jelentkezés akkor teljes, ha a jelentkezési lap is ki van töltve. Mivel nagyon rövid a határidő, ezért a jelentkezési sorrend is számít.

Videó és bővebb leírás a módszerről az alábbiakban látható.

Egy tavalyi hasonló képzésről készült videó:

Bővebben a módszerről:

A periférián élő személyek csalódottak, bizalmatlanok és az önértékelésük alacsony. Hozzáállásuk miatt nem tudnak hatékonyan működni a társadalomban. Úgy gondoljuk, hogy fontos őket bevonnunk azáltal, hogy növeljük önértékelésüket és segítsünk nekik elhinniük, hogy hasznosak. Úgy hisszük, hogy fejlődésük lehetséges speciális színházi tréning segítségével, az úgynevezett „Play back theater" (visszajátszás színház) tréninggel. Jelen képzési program keretében módszertani eszközöket szeretnénk adni azon ifjúsági munkások számára, akik hasonló problémákkal találkoznak, és szeretnénk segíteni a periférián élő fiatalokat (például fiatal bevándorlók, fiatal romák, fogyatékkal élő fiatalok) színházi és önismereti elemekkel, alapismeretekkel. A tréning során bevezetjük őket abba, hogyan kezeljék pozitív módon a frusztrációkat, csalódottságot, alacsony önértékelést. A módszertanunk főleg színházi (dráma)-technikákból áll (pl. fizikai színház, szerepjáték, szórakoztató játékok, stb), visszajátszás színházi módszerekből és önismereti elemekből. Úgy hisszük, hogy gyakorlatias játékok sokkal hasznosabbak mint az elméleti képzés vagy előadás. Mindezekért reméljük, hogy a fenti módszerekkel segítségetekre lehetünk.

juniusi kerekasztal 1 A gyergyói szociális szolgáltatások vezetőinek júniusi találkozójára a hónap 5-én került sor a Szent István Plébánia épületében. A találkozó témája az Európai Önkéntes Szolgálat program bemutatása volt. A jelenlévők arról beszélgettek, hogy milyen lehetőségek vannak a program keretében arra, hogy a gyergyói szociális szolgáltatásokhoz hosszú távra külföldi önkénteseket tudjanak fogadni.

A találkozón 8 személy vett részt. Jelen voltak a Gyulafehérvári Caritas Otthoni Gondozás illetve Önkéntes programjának munkatársai, az ORA International Segélyszervezet munkatársai, az Ápoló és Gondozó Központ vezetője, az Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért egyesület önkéntes koordinátora és a Műhely Egyesület vezetője. 

A beszélgetés elején bemutatásra került az EGYIK egyesület, szó esett az egyesület eddigi tevékenységéről, ifjúsági pályázatok írásában és megvalósításában, önkéntesek küldésében szerzett tapasztalatairól. Ezt követően Ambrus Rita az egyesület önkéntes koordinátora bemutatta az Európai Önkéntes Szolgálat programot, amely az Európai Unió ifjúsági programjának része, és amelynek keretében az egyesület szeretne a jövőben fogadó projekteket megvalósítani. Ehhez kerestek partnereket.

communitas_vizszintesGyergyószentmiklóson jelenleg mintegy 30 szociális szolgáltatás működik, több szervezet és intézmény keretén belül (mozgásfejlesztés sérült gyerekeknek, nappali foglalkoztató sérülteknek, családsegítő program, házi beteggondozás, idősotthonok, szeretetkonyha, hajléktalan szálló, délutáni oktatás, gyerekotthonok, stb.)

 

Néhány évvel ezelőtt 2008-2009-ben az akkor működő szociális szolgáltatások vezetői havi rendszerességgel, több alkalommal is találkoztak. A találkozók célja az volt, hogy keressék az együttműködési lehetőségeket, segítsenek egymás problémáinak megoldásában, keressék a közös tevékenységeket, stb. Idén a Műhely Egyesület pályázatával 700 lej támogatást nyert a Communitas Alapítvány Művelődési Szaktestületétől, így lehetőség van arra, hogy a találkozók újrainduljanak. 

szocialiskerekasztal majus Első alkalommal találkoztak idén a gyergyói szociális szolgáltatások vezetői a szociális kerekasztal keretében. A beszélgetésre május 3-án, pénteken került sor a IV. Gyergyói Mentálhigiénés Napok konferencia alkalmával. A találkozón 7 szolgáltatás képviselője vett részt. A találkozó témája a Gyergyói Szociális Erőforrásközpont létrehozása volt.

 

Az erőforrásközpont célja a helyi szociális szolgáltatások közötti kapcsolattartás erősítése, a szolgáltatások fejlesztése. A találkozó alkalmával a szociális szolgáltatások igényeiről volt szó és arról, hogy a létrehozandó erőforrásközpont miben tudna segíteni az igények kiszolgálásában, a szociális háló fejlesztésében.

gymnlogo Idén újra megszervezzük a Gyergyói Mentálhigiénés Napok konferenciát, a tavalyihoz hasonló időpontban, május 3-4-én, viszont új helyszínen, a gyergyószentmiklósi Szent István plébánián. Az idei rendezvény alcíme „Erőforrások a lelki egészség megőrzésében". Az érdeklődők idén is előadásokon illetve műhelymunkákon vehetnek részt.

Két magyarországi előadónk idén dr. Demetrovics Zsolt valamint dr. Hegyesi Gábor lesznek. Mindketten a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) tanárai. Demetrovics Zsolt szakpszichológus, addiktológus, Hegyesi Gábor pedig az ELTE szociálismunkás-képző tanszékének egykori vezetője. Ezen kívül Albert-Lőrincz Enikő, Berszán Lídia és László Éva (mindannyian a BBTE tanárai) tartanak előadásokat.

Partnereink

Támogatóink

communitas vizszintes

Kövess minket facebookon