Szociális

A gyergyószentmiklósi Műhely Egyesület 2012 április-május folyamán a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetével közösen egy felmérést valósított meg a gyergyószentmiklósi szociális szolgáltatások helyzetéről. A kutatás során 29 szolgáltatást sikerült felmérni.

Akkor a szociális szolgáltatások vezetőit arról is megkérdeztük, hogy programjaik keretében fogadnának-e önkénteseket, szakmai gyakorlatozókat, illetve végzős hallgatókat akik a szakdolgozatuk elkészítéséhez szükséges kutatásokat, beavatkozó programokat náluk valósítanák meg. A szándékunk ezzel az volt, hogy a gyergyószentmiklósi szociális munka képzésben részt vevő egyetemi hallgatók számára jelenleg és hosszú távon is helyi szakmai gyakorlatozási illetve szakdolgozatírási lehetőségeket biztosítsunk.

atalvetoA Gyulafehérvári Caritas Vidékfejlesztés célja, a vidéken élő, hagyományos életformához kötődő lakosság életminőségének javítása, mely cél elérését az Átalvető kezdeményezés szolgálja. A szervezet egy közvetlen értékesítési hálózat kiépítésén dolgozik, amely az Átalvető márkanevet képviseli, és jelenlegi tevékenysége, hogy a Gyergyói medencéből felkeresse a kistermelőket.

ruralize tabor1 2012 július 7 – 16, Alsópetény. Egész évben akörül forogtak a gondolataim, hogyan lehetne létrehozni egy élhetőbb világot, amely ötvözné a kényelmes és szükséges "mait" a fentartható és emberközelibb "régivel"... Civilised to ruralise! Ez volt a tábor szlogene, ami első hallásra meggyőzött. Úgy tünt, ezt a tábort nekem szervezték.

 

Mint az öttagú erdélyi csapat vezetője mentem el a tábort két héttel megelőző szervezői hétvégére. A megbeszélés nagyon jól sikerült, a szervezés profi volt, viszont kiderült, hogy ez egy u.n. ifjúsági csereprogram, amit általában egyetemistáknak szerveznek kultúrális izelítonek, hogy világot lássanak és új embereket ismerjenek meg. A baj nem ezzel volt, hanem azzal, hogy mi lelkileg egy 100%-ig gyakorlatias, "férfimunkára" voltunk felkészülve. Tíz napunk volt arra, hogy átgondoljuk és átformáljuk az elvárásainkat, azokat a dolgokat amiket kapni szeretnénk, vagy szívesen megosztanánk másokkal. Így érkeztünk meg az Alópetény-i Rackatanyára, ahol néhány lelkes fiatal másodjára szervezte meg a nemzetközi, környezettudatos és fentartható életmódot hirdető táborát.

youthinaction Az elmúlt hetekben a Műhely Egyesület és az Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért hat különböző nemzetközi projektbe kapcsolódott be. Elsősorban nemzetközi ifjúsági cserékben, nemzetközi önkéntes projektekben leszünk résztvevők a jövőben, de átfogó tehetséggondozó program partnerei is lehetünk.

Az idei pályázati szezonban a Műhely Egyesület ForrásMűhely programának pályázatíró csapata 25 pályázatot készített el a különböző gyergyói nonprofit szervezetek számára. Pályázatokat adtunk be Hargita Megye Tanácsának kulturális illetve ifjúsági és turisztikai kiírására, a Communitas Alapítványhoz illetve a Bethlen Gábor Alaphoz is. A 25 beadott pályázatból 12 volt sikeres, összesen 35.040 lej és 600.000 forint értékben kaptunk támogatást.

Partnereink

Támogatóink

communitas vizszintes

Kövess minket facebookon