Április 17-én egy kisebb csoporttal Szovátára, az Outward Bound nevû táborba indultunk. A Szent István Plébánia lelkésze, t. Czikó László hívott össze egy 10-fôs ificsapatot, aminek köszönhetôen három napot töltöttünk együtt.

 

DSCF9693 2012 május 5-én 16 fiatal gyűlt össze az Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért által szervezett képzésen a Gyergyószentmiklósi RMDSZ székházban. A képzés a „Forrásteremtés a civil szférában" címet viselte, előadást tartani Csáki Rozália a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány munkatársa érkezett.

 

A Jövő FC labdarúgó utánpótlás-nevelő klub várja a mozogni, labdázni szerető lányokat és fiúkat, akik 2003, 2004, 2005-ben születtek.

teo12plakat Hamarosan véget ér az idei tanév, és sok fiatal el kell gondolkodjon a hogyan-továbbiról. Köztük vannak olyan nyolcadikosok is, akik egy sajátos pályán szeretnék folytatni, a városunk egyetlen vokacionális (hivatásszerű) középiskolai osztályában, vagyis a római katolikus teológián. Ezért az ennek az osztálynak otthont adó Gépgyártó Iskolaközpont gőzerővel dolgozik azon, hogy megfelelően tájékoztassa és fogadja a jelentkezőket.

 

 

protekero kirandulas 2012. május 6.-án reggel, a tekerőpataki fiatalok, Gyulai Arthur főszervező vezetésével indultak Gyimesbe, hogy megtekinthessék a hely látnivalóit.

buzaszenteles A Jó Pásztor vasárnapján, április 29-én került sor az idei búzaszentelésre Tekerőpatak és Gyergyószentmiklós határában. Három római katolikus egyházközség: a tekerőpataki, illetve a két gyergyószentmiklósi, papjaik vezetésével, keresztaljakba gyűlve mentek ki a tikkasztó melegben a határba.

 

Az ünnepi szentmisén prédikációját a gyergyótekerőpataki plébános, nt. Csedő István szentszéki tanácsos egy benne évről évre viszszatérő, felmerülő kérdéssel kezdte:

 

– Milyen lelkülettel jöttünk el, vagyunk itt? Örömmel bízva az áldásban, vagy kishitűen aggodalmaskodva?

Gondolom, mivel az emberi természetek különbözőek, hogy mind a két csoportból vannak itt résztvevők. Hívőn örvendezők és gondterhelt arcú aggodalmaskodók is. Az előbbieknek az örömét értem és érzem, de az utóbbiaknak a kérdését is mintha hallanám.

 

gymnlogo Május 4-5-én harmadik alkalommal szervezzük meg a Gyergyói Mentálhigiénés Napok nevet viselő konferenciánkat Gyergyószentmiklóson a Csiky kertben található Szent Benedek Tanulmányházban.


A rendezvény célja, hogy színvonalas előadások és műhelyek által hozzájáruljon a segítő foglalkozásúak képzéséhez, bemutatkozási lehetőséget biztosítson a mentálhigiénés mesterképzésben és a BBTE doktori képzésében részt vevő fiatal szakemberek számára.

067

A közelgő húsvét meghatározta az I-IV. osztályosok „más iskolájának" programját. Ezt a hetet ennek szellemében szervezték meg a tanító nénik.

 

Nem volt olyan osztály, melyben ne szenteltek volna külön napot a húsvéti hagyományaink felelevenítésére, a népszokások ismertetésére, ápolására.

 

Így voltak osztályok, akik különböző húsvéti „napokat" tartottak, voltak, akik a tojásírás rejtelmeit gyakorolgatták hozzáértő népi tojásíró segítségével, és olyan osztály is akadt, amely húsvéti vetélkedőn összegezhette az ünneppel kapcsolatos ismereteit.

 

 

c 119

Házas Hétvégét szerveztek Gyergyószentmiklóson, melynek a Szent Benedek Tanulmányház adott otthont.

 

A vasárnap, április 22-én véget erő Házas Hétvége katolikus lelkiségi mozgalom. Célja a házaspárok és a lelkipásztorok egymással, közösségükkel való kapcsolatának elmélyítése. Bár katolikus indíttatású mozgalomról van szó, mégis nyitott bármely más felekezethez tartozók számára is.

Partnereink

Támogatóink

communitas vizszintes