Örmény nyelvet tanulnak, az örmény múlttal és erdélyi örmény településekkel ismerkednek meg azok a gyergyószentmiklósi örmény származású gyerekek, akik bekapcsolódnak a Kalandos út az örmény gyökerekhez nevet viselő, a gyergyószentmiklósi örmény katolikus plébánián indított rendezvénysorozatba. A kezdeményezéssel az egyházhoz tartozó hívek, illetve az összes örmény származástudattal rendelkező család gyerekeit szeretnék megszólítani. A Bethlen Gábor Alap által támogatott kezdeményezés célja – amint dr. Magyari-Sáska Zsolt projektfelelős elmondta – „bebarangolni az örmény ősök világát, felfedezni az örmény települések kincseit. Ennek érdekében filmkockákon keresztül ismerkedünk a különböző erdélyi örmény települések történetével, szokásaival, amelyeket kirándulásokon a későbbiekben fel is keresünk".

gyergyo b

A BBTE Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozata turisztikai szakmai találkozóra hívja pénteken a gyergyói környéken tevékenykedő szakembereket, melynek tárgya a térség turisztikai információszolgáltatásának bővítése és a turisztikai forgalom növelése. A rendezvény célja elősegíteni a turisztikai együttműködést, közös erővel fellendíteni a gyergyói turizmust – tudtuk meg dr. Horváth Alpártól, a rendezvény szervezőjétől.

Január 20-án, pénteken 14 óra 25 perckor a Csiky-kertben levő Csíky Dénes Amfiteátrum ad helyet annak a turisztikai tájékoztató rendezvénynek, amelynek keretében előadások, közös beszélgetések során próbálnak együttműködést kialakítani a gyergyói vidéken működő, turisztikában érdekelt civil szervezetek, önkormányzatok, szakemberek közt, hogy közösen próbálják fejleszteni a helyi turizmust.

Kedves Barátaim, Felebarátaim és Ellenségeim!

 

Szíves figyelmetekbe ajánlom, hogy február 10-én, pénteken 19 órakor kezdődik az idei Civil Bál, a város ez évi legjelentősebb, még a választásokat is sutba vágó eseménye. Bővebben a napokban kaptok hírt. A hely (Szilágyi vendéglő), a bor (Küküllő menti) és a zene (Borbély Csaba, Gergely Ármin, Zöld Albert – a megszokott hármas – és egy meglepetés-énekes) már biztosítva.

 

Báli Híradó nem lesz, hogy a gyengédebb lelkek se húzogathassák orrocskájukat, ilyen vészterhes kampány-évben, ahogy a tavaly tették.

 

Kitűnő alkalom marad tehát a bál az összeborulásokra, az egymásról való kedves pletykálkodásra, az erőltetett művészi mosolygásra, az álszent szemforgatásra és az egymás hazug dicsérgetésére – ahogy a tavaly és tavalyelőtt is.

 

Nem lesz sehol semmi tüske, mert az elmúlt évben is mindenki földre szállott angyal volt.

 

Nos, ezeknek az angyaloknak a találkozója készül. Felhívjuk szíves figyelmeteket, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel a résztvevők számát – a zsúfoltság elkerülése érdekében – 110 személyre korlátozzuk.

 

A civil szervezetek vezetőinél, Vadász Szatmári Istvánnál, Szőcs Lászlónál, Fodor Csabánál, valamint nálam (Bajna Györgynek neveznek) lehet jelentkezni – legkésőbb február 6-án 19 óráig, akár villanyposta útján is.

 

A civil szervezetek csoportos jelentkezését is február 6-ig várjuk!.

 

A felsorolt szervezők nevében: Bajna György

Az elkövetkezendő hétvégén játssza talán az idény legfontosabb mérkőzéseit a gyergyószentmiklósi Progym. Csapatunk szombaton 18, illetve vasárnap 11órától fogadja hazai környezetben a bukaresti Sportul Studentesc együttesét, a győzelem pedig jobban kell, mint eddig bármikor, hisz elég nagy a tét.


„A Sportult ilyen körülmények közötaltt is verni kell!” – hangzott a magabiztos kijelentés a piros-fehérek vezetőségétől néhány héttel ezelőtt. Elmondhatjuk, hogy ha az idény során ez volt a célkitűzés, akkor most kétszer olyan kötelező győzni az „egyetemisták” ellen.

galltamaska

Aprószentek napján, december 28-án este, egy igen szívhez szóló jótékonysági hangversenynek lehettünk szem- és fültanúi a Szent István templomban. Köszönhetően a gyergyócsomafalvi Bel Canto Kamarakórusnak (Csata Levente karnagy vezetésével), a kilyénfalvi származású, Svájcban élő György Leventének, valamint a Kolozsváron élő testvérének, György Róbertnek.

A gyergyói fiatal segítő foglalkozásúak hálója 2011 júniusában alakult, egy szakmai-közösségi találkozó eredményeként. A résztvevők megfogalmazták igényeiket a létrejövő segítői hálóval szemben, ezek között volt a segítők közötti kommunikáció javítása, a közösség fejlesztése, szakmai bemutatkozási lehetőségek, közös tudástár kialakítása, képzések, szakmai rendezvények szervezése.

 

segitokonyvtar A Műhely Egyesület egy olyan projektet valósított meg, melynek célja, hogy a felmerülő igényekre válaszolva, bemutatkozási lehetőséget biztosítson a gyergyói segítők számára, segítse a tudásanyagok megosztását és ezáltal hozzájáruljon ezen közösség fejlődéséhez, a tagok közötti kapcsolatok erősödéséhez.

 

A projekt keretében a civil-gyergyó.ro portálon létrehoztunk egy virtuális közösségi könyvtárat (http://civil-gyergyo.ro/segito-halo/kozossegi-konyvtar.html), amelyre a segítők felvezethetik azokat a szakkönyveket amelyekkel rendelkeznek és amelyet társaiknak szívesen kölcsönadnának. Így a segítő háló tagjai jobban hozzáférnek a szakmai tudásanyagokhoz és a kölcsönadások által erősödik a segítők közötti emberi és szakmai kapcsolat is.

alt

Ünnepként volt meghirdetve a csütörtök este sorra került hokigála, és tényleg az volt. Egy ünnep, amikor újra megteltek a gyergyószentmiklósi műjégpálya lelátói, felidézvén a jégkorong régi pillanatait, amikor bajnoki mérkőzéseken volt hasonló, vagy talán még jobb atmoszféra. Nem sokan hiányoztak ahhoz, hogy teljes legyen az ezüstcsapat kerete, azonban több, mint 15 játékos jégen volt abból a csapatból, amely a gyergyói jégkorong legnagyobb sikerét érte el, a bajnoki ezüstérmet. Progym, Progym-Apicom 2002, telt ház, hokiünnep, csoda.


 

Főként a labdarúgásé volt a főszerep pénteken a városi sportcsarnokban. Délelőtt az önkormányzatok focisai csaptak össze, délután pedig megnyílt a 90 éves gyergyói labdarúgás előtt tisztelgő tárlat, majd azt követően egy jótékonysági gálafoci fokozta a hangulatot.

 

A várakozás koszorújának harmadik gyertyáját gyújtották meg ünnepélyes keretek között december 11-én, Örömvasárnap a polgármesteri hivatallal szemközti járdaszigeten. A mostani is népes tömeget mozgatott meg. A városunkban tevékenykedő civil szervezetek közül több vállalt konkrét szerepet. A Hóvirág Néptáncegyüttes, a Szent Miklós Kamaraegyüttes, a Szín-kron csoport, a Vöröskereszt.

Partnereink

Támogatóink

communitas vizszintes

Kövess minket facebookon