Ha ajándékot adsz: add a szíveddel, nehogy a kinyújtott kéz ott maradjon viszonzást várni.

(Mürai Szent Miklós- római püspök)



Régi hagyományok és szokások felelevenítése, amikor a felnőttek, a nagyok a gyerekekre fordítják a figyelmüket és játszanak velük, meglepikkel, minden féle süteménnyel édességgel kedveskednek.

A közösségben az elmúlt évben az ifjúság a foglalkozások alapján többféleképpen csoportosult. Azok akik rendszeresen kézműveskednek, elnevezték magukat a Gyergyói Örmény Kézműves Ifjak csoportjának (GYÖKICS). Itt csoportosul a 15-18 éves korosztály. A csoport csodálatos kézimunkákat készít, így a fafaragásban, a gyöngyfűzésben, a bőrdíszműveskedésben. A rendszeres heti tevékenység mellett megfogalmazódott annak szüksége is, hogy a hagyományos régi recepteket is elsajátítsák az idősektől, vagyis főzzünk, süssünk is, mindenféle finomságot. A Hargita Megye Tanácsának segítségével 2015 szeptemberében kialakítottunk egy konyhát erre a célra. Nagy öröm a gyerekeinknek, mert így már a felnőttek tanítása mellett lehetőség van a konyhaművészetében aktiválni.

Városunk és az örmények. minden év december 6-án, névadó püspökének ünnepén, Szent Miklós szellemiségének megújítását és a közösségépítést helyezi előtérbe. Életére emlékezve, tőle tanulva, követni szeretnénk őt az embertársainkhoz való odafordulásban, nyitottságban, a kapcsolatok ápolásában és megtartásában. Ő, Istenből merítkezve odafordult azokhoz, akiknek a leginkább szükségük volt erre, viszonzást soha nem várva tetteiért. Ebben a szellemben szeretnénk 2015-ben is, az előző évekhez hasonlóan, megélni városunk ünnepét, elfogadni és tovább adni azt a szeretetet, melyet Szent Miklóstól tanultunk.
Hosszú tervezgetés után, elhatározódott a szándék a GyÖKICS részéről mind kezdeményezés, hogy ajándékozni öröm és bekapcsolódunk a városi főzőversenybe közösen a felnőttekkel. Így készült a paszulyos csülök.


Több mint 300 tányér étellel kóstoltattuk meg az érkező kíváncsiakat. A sikerességünket Hargita Megye Tanácsa támogatta a második gasztronómia programon keresztül, melyből sikerült kiegészíteni a felszerelésünket a konyhába: egy kagylóval és ennek megfelelő csapteleppel, és egy üsttel amihez gáz égőt tudtunk vásárolni.
Délután megleptük a kisebbeket egy kedves, mókás, játszó délutánnal és egyéb érdekességekkel.


A játékos délután jól zajlott, a gyerekek sok közösségépítő és megfigyelést erősítő játékot játszottak a kicsikkel. Elhatározódott a szándék a közös foglalkozások bővítésére.

Kulcsár László
07.12.2015 Gyergyószentmiklós

Bővebben...

Partnereink

Támogatóink

communitas vizszintes

Kövess minket facebookon