ormeny fiatalok osszerazo2012 december 27.-én szervezte meg a Gyergyószentmiklósi Örmény Katolikus Egyesület az „Örmény Fiatalok Összerázója" elnevezésű eseményt, az Örmény katolikus Plébánia patinás, örmény motívumokkal díszített gyűléstermében.

A találkozó során a közeledő Karácsony és Új év témakörében a felnőttek mesélték el az örmény szokásokat, mutatták be a jellegzetes karácsonyi énekeket. A mánug dznáv kezdetű örmény éneket közösen megtanulták és értelmezték szavait.

Hét ország 20 ifjúsági szervezete Nyíregyházán December 14-16. között Nyíregyházán tartotta éves rendes gyűlését a Kárpát-medence ifjúságszakmai szervezetei által létrehozott Juventus Soliditas hálózat a Mustárház szervezésében. A hálózatot 7 ország 20 ifjúsági szervezete hozta létre. A célok között szerepel: a határokon átnyúló együttműködések fejlesztése, a határon túli magyarság anyaországhoz tartozásának erősítése, identitásának, kultúrájának megőrzése, a civil szervezetek nemzetközi kapcsolatainak erősítése, a helyi, regionális, nemzeti és az európai identitás kialakításának és fejlődésének elősegítése, széleskörű együttműködés megteremtése más hasonló céllal működő szervezetekkel, hálózatokkal.

III. Gyergyó-medencei Ifjúsági Börze és Kulturális Seregszemle 2012. október 27-28. között immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács által a Gyergyó-medencei ifjúsági börze és kulturális seregszemle, amelynek célja egy olyan szakmai találkozó megszervezése, ahol a fiatalokat érintő kérdések, szervezetek és rendezvények kerülnek előtérbe.


A Börze keretein belül lehetőséget kapnak az ifjúsági szervezetek, az ifjúsággal foglalkozó szakmai civilszervezetek, intézmények és cégek a bemutatkozásra, a tapasztalatcserére és további önkéntesek toborzására is. Rendezvényünkkel meg szeretnénk szólítani az aktivitásra, érdekes programokra vágyó érdeklődőket és fel szeretnénk nekik ajánlani a bekapcsolódást a működő kezdeményezésekbe.

Helytörténeti vetélkedő Új hagyományt indított útjára az Emese Álma és a Pro Tekerőpatak civil szervezetek szervezésében megrendezett I. Helytörténeti vetélkedő. A tanulók nagy érdeklődéssel készültek a 2012. november 29-én zajlott versenyre, amelyen 10 csapat vett részt a tekerőpataki Tarisznyás Márton Általános Iskolából, melyeket Kolumbán Csilla tanárnő készített fel.

A vetélkedő a csapatok bemutatkozásával kezdődött, így megismerhettük a következő csapatokat: Súgó barlang kutatói, Visszafolyó, Tekeres patak, Barlangászok, Sztalagtit, Súgó-barlang, Tekergők, Keresztelő Szent János, Ugrósánc, Rózália kápolna. Három fordulóban mérhették meg tudásukat a tanulók. Az I. és II. fordulóban Tekerőpatak helytörténetével kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk, majd a III. fordulóban a falu nevezetességeiről kellett fogalmazást írniuk. A feladatok megoldása után civil szervezetek bemutatása következett, miközben a zsűri (zsűritagok: Csata Kinga, Kalamár Emese, Nagy Hunor) buzgón javította a megoldásokat.

A Gyulafehérvári Főegyházmegye Hivatásgondozó Munkacsoportja hivatásgondozó napot szervez november 24-én, szombaton a csíksomlyói Ferences kolostorban. A nap folyamán előadások és műhelymunkák során járják körül a hivatás fogalmát. Ha szívügyed mindaz, ami a hivatással/ hivatásgondozással kapcsolatos, várunk szeretettel!

Hogyan legyünk sikeresek? - életvezetési tréning A Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács és a Hargita Megye Ifjúsági és Sport Igazgatósága közös szervezésében 2012. november 23-25. között került sor a “Hogyan legyünk sikeresek" elnevezésű életvezetési tréningre. A tréning lehetőséget adott a fiatalok számára, hogy önmagukkal és életükkel foglalkozzanak, azt vizsgálva, célokat és terveket állítsanak maguk elé, valamint tanácsokat kaptak, hogy hogyan érhetik el legkönnyebben a céljaikat, azaz hogyan lehetnek sikeresek.

Kijavították a Kossuth-szobrot A gyergyói emberre, de az is lehet, hogy ez a székelyekre úgy általában igaz, hamar észreveszi a hibát. Ezzel talán nincs is  probléma. Ugyancsak vidékünkön jellemzõ szokás a gúnynevek ragasztása: személyre, közösségre, településre, tulajdonképpen bármire. Így  esett meg, hogy a Gyergyószentmiklóson állított Kossuth Lajos szobrot, három éve Zöldlajiként emlegetik a helybeliek.

III. Gyergyó-medencei ifjúsági börze és kulturális seregszemle 2012. október 27-28-án harmadik alkalommal került megrendezésre a Gyergyó-medencei ifjúsági börze és kulturális seregszemle Gyergyószentmiklóson, melyen a térségben működő ifjúsági és civil szervezetek mutatkoztak be és vitatták meg a fiatalságot érintő fontosabb kérdéseket.
A rendezvényt szombaton Magyari Levente, a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács (GYTIT) elnöke nyitotta meg, a Gépgyártó Iskolaközpontban, majd büszkén mutatta be a Gyergyó-medencei Ifjúsági Kalauzt, a térség első ifjúsági és civil szervezeteket összegyűjtő kiadványát. A továbbiakban Moldován József parlamenti képviselőjelölt köszöntötte az egybegyűlteket, majd őt követte Barti Tihamér megyei tanácsos, a GYTIT egykori elnöke, Jakab Adorján, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) főtitkára, Benedek Miklós Zoltán, a Gépgyártó Iskolaközpont diáktanácsának elnöke, és Boldizsár Ferenc segédlelkész.

Hargita megye előrelátóan gondolkodik, jövőképe 2020. irányába mutat, ami valljuk be nem is olyan távoli jövő. Ennek az Európa 2020 stratégiának sikeres végrehajtásához szükség van a társadalom valamennyi szegmensének tevékeny szerepvállalásához, így a fiatalokéhoz is. Hargita Megye Tanácsa Fiatalok Hargita Megyében 2020 cím alatt új ifjúsági stratégián dolgozik, mivel a mostani 2013. végén lejár. E hosszú előkészítési folyamat első mozzanata volt az október 5-én megszervezett, Fiatalok Hargita Megyében 2020 Konferencia.

Partnereink

Támogatóink

communitas vizszintes

Kövess minket facebookon