A Gyergyószentmiklósi Örmény Katolikus Egyesület (GYÖKE) szervezésében, a Communitas Alapítvány támogatásával 2013. december 20-án bemutatásra került egy fiatalok által készített kisfilm. A rövidfilm örmény fiatalokról szól, és az ő szemszögükből világítja meg az örmény rendezvényeket és szokásokat.

A kis stáb a Batthyány Ignác Szakközépiskola médiaszakos diákjaihoz csatlakozó érdeklődő diákokból áll, akik Berszán Árus György szakmai irányítása mellett szeptemberi hétvégeken több alkalommal összegyűltek Gyergyószentmiklóson. A találkozás célja az volt, hogy a fiatalok szakmai támogatás mellett és a mai piac igényei szerint megismerjék a filmezést. A fiatalok tapasztalat szerezhettek, amit majd a jövőben, a piacon való elhelyezkedésben kamatoztathatnak.

A projekt 2010-ben kezdődött, de 2013 egy kiemelkedő mérföldkő, amikor az előző próbálkozások részbeni kudarca ellenére a fiatalok megértették az ajánlatban rejlő lehetőséget és aktívan bekapcsolódtak a programba. Sikerült a Gyergyói Medencében működő szakmai csoportok érdeklődését is felkelteni, és két fontos dologban megegyezni: a további programokban fiataloknak nagyobb teret kell adni a tapasztalatszerzésre és a kiemelkedő fiatalokat további fejlődési lehetősségekhez kell hozzásegíteni.

A „Médiakaland" a jövőre kibővül sajtó és reklámszerkesztéssel is. A rövidfilm látható lesz a weboldalon, facebookon is.

forráshttp://www.gyergyoiormenyek.ro/index.php/hirek/593-mediakaland-gyergyoi-fiataloknak-oermeny-tamogatassal.html

Partnereink

Támogatóink

communitas vizszintes

Kövess minket facebookon