A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont szervezésében került sor a „Fessünk Álmokat” projekt harmadik részére, 2018. augusztus 17-22 között, Gyergyószentmiklóson. Az öt éves projekt célja, hogy különböző korosztályok álmaikkal, terveikkel dolgozzanak melyet végül a gyergyószentmiklósi sikátoron jelenítenek meg.

A hét témája

A hét témája az álmok, célok, jövő tervezés voltak. A résztvevők a festést megelőzően egy háromnapos csoportmunkán vettek részt. A csoportmunka ideje alatt a fiatalok álmaikkal dolgoztak különböző eszközök, módszerek segítségével. A hét elején ismerkedést elősegítő, csapatépítő feladatokkal igyekeztünk a résztvevőket közelebb hozni egymáshoz. Ahogy a hangulat áldottabb és bizalmasabb lett elkezdődött egy mélyebb, önmagunkkal való munka. Az elején saját arcképüket használva kezdtek el dolgozni, mely megalapozta a jövőképünkel kapcsolatos munkát. A folyamat során felidéztük a már megvalósult álmainkat, melyek segítségével és sikerélményével könnyen rá tudtunk hangolódni az előttünk lévő, megvalósítandó célokra is, feladatokra. A célokra való ráhangolódást a belső erőforrásaink feltárása és ezzel kapcsolatos kis és nagycsoportos munkák követték, melyek végül a fal teljes tervének elkészítését alapozták meg. A fiatal felnőttkor feladatait, nehézségeit egy mese (Boldizsár Ildikó: Mesék a felnőtté válásról c. könyve alapján) által jelenítettük meg, ahol a főhős, Aminbég az általunk is ismert vívódásokkal szembesül és oldja meg fiatalkori feladatait.

Az idei év újdonsága volt, hogy minden résztvevő saját munkafüzetében dolgozhatott. Ezt azért tartottuk fontosnak, mert így azok a gondolatok melyek megfogalmazódottak, illetve gyakorlatok melyek által a céljainkhoz kerültünk közelebb megmaradnak a résztvevők számára és a továbbiakban is használhatók. A résztvevők közösen, ötleteikből, tapasztalataikból kiindulva készítették el azt a tervet, melyet a falon láthatunk.

Ezt követte a fal előkészítése, mely során a repedéseket kijavítottuk és a falat megtisztítottuk, majd fehérre festettük. A falfestés két napot vett igénybe, melynek elkészülését közös estével és az emléklapok átadásával ünnepeltük meg

"Számomra csupa pozitívum volt együtt dolgozni a többi résztvevővel. Először azt hittem, kitaláljuk, mi legyen a falon, felfestjük és hazamegyünk, de időközben tisztult le, hogy ennél sokkal többről szól a program, és sokkal többet adott számomra, mint egy sima falfestés."

Bálint Berna

A fal története

Az elkészült falon egy képregény látható, ahol a főhősünk, Puzzli a fiatal felnőttkor nehézségein, örömein megy át. Megszemélyesíti gondolatainkat, álmainkat. Az első képekben a szülő háztól való elválást láthatjuk. Ezt követik az egyetemista lét örömeit és nehézségeit megjelenítő képsorok. A fiatal felnőttkorra jellemző útkeresés, a „hol a helyem a világban?”, „merre menjek?” kérdések is teret kapnak főhősünk életében (nem is kis képszámban). A képsorok végén hősünk eléri a kitűzött céljait, megtalálja helyét és társát a világban és így vág neki egy kalandos felnőttkornak. A képsorokban minden résztvevő megtalálta a helyét, van, akinek a családtól való elszakadás, a más városba való költözés aktuális, van aki számára épp a folyamatos keresés, vagy épp a társ megtalálása jelent feladatok.

fessunk almokat 2018 1

A főhős sikertörténete megjeleníti a kitűzött céljainkat, a résztvevők mindegyikénél a jövővel kapcsolatos pozitív kép és sikerek megjelentek, mint elérendő cél. Ennek felelősségét és az ehhez szükséges munka és kitartás terhét is hordozta a fal elkészítése.

"Úgy érzem, hogy a programban résztvevő fiatalok álmaikkal egymásra találtak és megerősítették egymást abban, hogy egy pozitív jövőképen való gondolkodás és az ahhoz szükséges befektetett munka vállalása meghozza a kellő gyümölcsét és Puzzli történetéhez hasonlóan egy megérkezéshez vezet."

Fodor Rita

"A festés volt számomra a kedvenc része a programnak. Kicsit sajnálom, hogy nem festettünk nagyobbat és több időt, szívesen ecseteltem volna még egy kicsit. Festegetés közben az volt a fejemben, hogy több ilyen programon kéne részt vegyek, hogy takarja el a gondolataimat a többi dologról, kapcsoljon ki kicsit."

Polgár István

"Az ötletelés első pillanatától az utolsó ecsetvonásig nagyon szerettem a csapattal lenni. Hihetetlen dolog látni, és részese lenni annak az élménynek, mikor együtt pár ember szuper gyorsasággal és gördülékeny együttműködéssel ráadásul jókedvvel szépet alkot. Öröm végigmenni a sikátoron és látni, hogy én is tettem valamit értünk, a városért, közben meg közelebb kerültem magamhoz, másokhoz, mások és a saját álmaimhoz."

Dezső Renáta

A projekt a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont programja, melynek támogatója az EenHelpendeHand Alapítvány és a Jan Post Egyesület, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány.

 

Fényképes beszámoló letöltése: https://www.dropbox.com/s/ikqnic1n5vrl9hb/fessunkalmokat2018.pdf?dl=0
További részletek és fényképek a projekt honlapján: https://eroforraskozpont.ro/fessunkalmokat/

Partnereink

Támogatóink

communitas vizszintes

Kövess minket facebookon