A Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács idén első alkalommal szervezte meg „Együtt jobb” címmel Fotópályázatát. Ez a program arra akarta felhívni a figyelmet, ebben a koronavírus által teljesen felborult világban, hogy az emberi kapcsolatok milyen fontosok mindenki számára.

A fotópályázatra Gyergyószéki 16-35 év közötti fiatalok jelentkezhettek. Reméltük, hogy sok fiatalt fog érdekelni nem csak a téma. A benevezés nagyon egyszerű volt, hiszen bármilyen fényképezésre alkalmas eszközzel készitett fotóval be lehetett nevezni. Külön ki volt hangsúlyozva a pályázat kiírásánál, hogy nem profi fotósok képeit vátjuk, hanem bárki jelentkezhet, aki szeretne. A legfontosabb feltétel az volt, hogy saját képpel kellet benevezni a pályázatra és ez a kép akár telefonnal is készülhetett.

A felhívásra 31 Gyergyószéki fiatal jelentkezett, akik a feladatot többféle szemszögből próbálták megközelíteni. Voltak olyanok, aki átvitt értelemben próbálták értelmezni a témát, voltak, akik ironikusan, de olyanok is akadtak, akik direkt módon mutatták be a fényképen, hogy „együtt jobb”.

FotopalyazatEgyuttJobb

A program célja az volt, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben felhívjuk a figyelmet arra, ami a pályázat célja is volt, hogy együtt jobb. Éppen ezért nem a verseny volt a legfontosabb, hanem maga a fogalom. Ezért a szeervezők minden nevezőt külön jutalomban is részesítettek a verseny mellett. Minden résztvevő kapott egy USB sticket és egy diplomát. A program során közel 20000 embert értünk el, hiszen a Facebookon keresztül folytatodott a program, egy lájkverseny keretében, aminek a szervezők részéről inkább szimbolikus jelentősége volt, mint verseny jellege. Ezt szerencsére a résztvevők is hasonló módon fogtrák fel, mert ők is azt érezték, hogy a versengés helyett valóban együtt a jobb. Ezért a lájkverseny által kialakult végső rangsor is szak szimbólikus jelentőséggel bírt és nem a győzelem utáni harcról. A szervezők éppen ezért a díjazást is inkább szimbólikus jelentőségünek tartották. A fotópályázat három legeredményesebb fényképét Bajkó Hanna, Kiss Virág és Ferencz Levente készítette és küldte be. Mindannyian egy-egy szimbolikus ajándéktárgyban/díjban részesültek.

Az „Együtt jobb” Fotópályázatot a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács szervezte a Communitas Alapítvány támogatásával.

Gyergyószentmiklós, 2020. december 11.

Partnereink

Támogatóink

communitas vizszintes