Az idén hetedik alkalommal került megrendezésre a Hargita megyei ifjusági cukorbetegek tábora, melyben olyan családok voltak jelen, ahol a kiskorú gyermekeik érintettek a cukorbetegségben. Az ötnapos tábor során a gyerekek és felnőttek egyaránt különböző aktivitásokban vettek részt. Voltak olyan programpontok, ami csak a felnőttek számára volt elérhető, ugyanúgy a gyerekek számára is külön programok voltak szervezve. Viszont nagy hangsúlyt fektettünk a hét során arra is, hogy csapatépítő játékokban a család együttesen vegyen részt. Mivel a gyerekek állapota a teljes családi működést befolyásolja, központi motívumnak tartottuk a csapatépítő játékokat. Ilyenkor az együtt töltött idő során teljesen el tudták felejteni a hétköznapok nehézségeit és közösen egy célért dolgoztak.
A programok között volt több kézműves foglalkozás. Ezenkívül idén első alkalommal volt jelen terápiás kutya állataszisztált foglalkozás keretében, ahol a gyerekek a négylábúval együtt ismételték el a táplálkozás fontos alaptörvényeit és szabályait, amiket számukra be kell tartani. A programot egy olimpiai játék zárta, amely csapatvetélkedőként is funkcionált. A visszajelzések alapján nagyon jól érezték a gyerekek és a szülők is magukat.
Egy másik fontos programp is része volt az eseménynek, melyben a gyerekek és a fogászat játszották a főszerepet. A cukorbetegség egyik velejárója, hogy a gyerekek fogai könnyebben romlanak. Így idén már negyedik alkalommal dr. Gál Zsombor fogorvos vállalta, hogy nézze át a gyerekek fogainak állapotát és ahol szükségesnek látja, végezze el a kezeléseket. Ezúton is köszönjük a befektetett munkát és a támogatást. Ennek a programnak a segítségével sikerült elérnünk azt, hogy a gyerekek ne féljenek fogászatra járni.
A tábor során az elszállásolásnál és a programoknál is figyeltek a szervezők az érvényes járványügyi szabályok betartására, hiszen ez a korosztály ugyanúgy a veszélyeztetett kategóriába tartozik, akár az idős generáció.
Hálásan köszönjük a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT-nek, hogy támogatásuk révén, a gyerekek egyedi élményekhez juthattak, azóta tudatosabban odafigyelnek a hétköznapokra, szellemileg és szociálisan fejlődtek a programsorozat következtében.