Az „Egy szót se káposztavágásig!" c. gyerekvetélkedő az idei évben október 19.-én került megrendezésre, a gyergyószárhegyi Káposztafesztivál keretén belül.
A játékon 25 csapat vett részt a helyi iskolából, ahol csapatonként négy diák mérettette meg magát: gazda, gazdasszony, és a két ló. Minden csapatnak készülnie kellett egy reklámtáblával és egy csapatnévvel.
A játék menete a következő volt: a gazdának el kellett mennie a kertbe, ahol levágta a káposztát, majd hazaindult vele. A gazdasszony a kapuban várta egy kosárral, amelybe a káposztát helyezték. Ez a művelet addig ismétlődött, amig a kertből az összes káposzta elfogyott. Ezután a gazda és a gazdasszony szekéren elment a vásárba a cipészhez, ahol a káposztákat elcserélték egy pár női csizmára. Miközben kezet fogtak, mondták egymásnak: „Csere-bere fogadom, többet vissza nem adom!". Ezt követően a gazda a mikrofonhoz futott, és bekiabálta: „Egy szót se káposztavágásig!". Amelyik csapattól elsőként hallották az ősi szárhegyi mondást, az a csapat nyerte meg a vetélkedőt.

A BANDA - Háromszék Táncegyüttes és a Heveder zenekar előadása

"A „Száz évig” sikere folytatásra ösztönzött: a magyarpalatkai banda és a mezőségi esküvők-lakodalmak emléke, a Heveder zenekar mai tudása, érett előadásmódja és a Háromszék Táncegyüttes erősödő tánckara új előadás megszületésére inspirált.

Az 1970-es évek végétől a 90-es évek elejéig több alkalommal éltem át személyesen is mezőségi: palatkai, vajdakamarási, mezőkeszüi, visai esküvőket, lakodalmakat. Nemcsak a magyarpalatkai banda játéka, zenéjük ereje, lendülete volt az elragadó, hanem a násznép mulató energiája is. Azok az emberek szerettek mulatni, fáradhatatlanul sokat és jól táncoltak. A 21. századdal a hagyományos falusi lakodalmak is lassan eltűnnek, átalakulnak.

 

1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc 57.-ik évfordulója

Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Művelődési Központ, a Volt Politikai Foglyok Gyergyószentmiklósi Szövetségének és az '56-os Vitézi Lovagrend Világszövetségének gyergyói törzskapitánya tisztelettel meghívja Önöket az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc 57. évfordulójának ünnepi megemlékezésére melyre október 23.-án, szerdán 16.30 órától kerül sok az ‘56-os emlékműnél, a római katolikus temetőben.

13. ORSZÁGJÁRÓK-VILÁGJÁROK - Katinka AmerikábanA 2013/2014-es évad első előadását, október 30-án este 19.00 órától tartjuk a gyergyószentmiklósi Művelődési Ház nagytermében. 

Az előadás címe: Katinka Amerikában - Iskolásként a lehetőségek országában. Előadó: Szász Katinka

 

Pokoli - Angyali történetek - Két óra a föld körül Vujity Tvrtkoval„Olyan estét ígérek, amelyet nem fogtok elfelejteni, sokat fogtok nevetni, és a végén sokkal erősebben mentek haza” – mondta Vujity Tvrtko, amikor arról kérdeztük, hogy mit kapunk a közelgő székelyföldi körútja során. Az utazó-újságíróként elhíresült műsorvezető nemcsak előadóestekre érkezik, hanem egy könyvtárt is hoz ajándékba Háromszékre. Hogy kiknek pontosan, és minek az apropóján? Minderről beszélt nekünk egy telefonos interjú során.

 

Partnereink

Támogatóink

communitas vizszintes