2014 június 30. és július 7. között 20 gyerek táborozott a Tarisznyás Márton Múzeumban. Az első héten az I.-IV osztályosok ismerkedtek meg a múzeum szinte mindegyik zeg-zugával, a második héten pedig az V.-VIII osztályosok uralták az intézményt.

A táborok fő célja az volt, hogy a gyerekek megimserhessék a múzeumi kőzeget és elmélyüljenek az állandó kiállítások által nyújtott információkban. Játékos formában elevenítették fel a látottakat, kikapcsolódásképpen pedig sok hagyományos és nem hagyományos csapatépítő feladatokban vettek részt.

10422376 791871107520500 304286243919739494 n

Vulkánkitörés-szimuláció

A tábor programja tematikusan volt felépítve. Első nap hagyományörző napora került sor, gyergyói lakodalmast játszodtak el a gyerekek. A második nap volt az természettudomány napja: , interaktív quizzel, ásványokkal kapcsolatos memóriajátékokkal és sok kísérletezéssel teli programban vehettek részt a gyerekek: az anyagok keveredését tanulmányozták, lufirakétát készítettek és vulkánkitörést szimuláltak.

A harmadik nap a kernyérsütésnek volt szentelve. A gyerekek meglátogatták a „Gyergyói bolt pékségét" és megtanulták hogyan is készül a kenyér a végén pedig közösen apró kifliket sütöttek. Csütörtökön a Szóra bírt csontjaink című kiállításon tárlatvezetése után nyomozásba kezdtek a gyerekek. Egy eltűnt koponyát kellett megtalálniuk a megmaradt nyomok alapján.

nyomoznak

Nyomoznak az I.-VI. osztályosok

Az utolsó nap pedig az újságírás napja volt. A gyerekek élménybeszámolói egy általuk szerkesztett tábori újságba kerültek bele, amit emlékbe magukkal vihettek.

10488107 798442230196721 4101346921141425382 n

V.-VIII osztályosok táborzárása

Az összességében sikeresnek mondható táborok elérték céljukat. Értékeléseink alapján a gyerekek jól érezték magukat, sokat tanultak és máskor is szívesen ellátogatnának a múzeumba fogalkozásokra.

A tábor főtámogatója a Communitas Alapítvány volt, ugyanakkor köszönetet mondunk a Pilvax pékségnek is, hogy betekintést engedtek a kenyérsütés rejtelmeibe.

Partnereink

Támogatóink

communitas vizszintes

Kövess minket facebookon