BGA logoA Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ 2015 áprilisában a Bethlen Gábor Alap Intézmények működésének és a magyar közösség céljait szolgáló fejlesztések és ingatlan-beruházások támogatása előirányzat terhére sikeresen pályázott a Szabadtéren is kultúra című projekt megvalósítására, 11 120 lej vissza nem térítendő támogatást kapott amelyből négy sátrat vásárolt.

A korábbi években a szabadtéri rendezvények lebonyolításához intézményünk kénytelen volt vállalkozóktól/civil szervezetektől bérelni a szükséges sátrakat.

Az intézmény tulajdonában lévő korábbi sátor több, mint négy éves. Évente általában negyven rendezvényen használtuk, ezért megrongálódott. (Saját rendezvényeink mellet gyakran vállalunk partnerséget más szervezetekkel, intézményekkel. Ilyen esetekben technikai eszközeinket is a partnerek rendelkezésére bocsájtjuk lehetőség szerint.) Szabadtéri rendezvényeinken rendszerint több sátorra van szükség, ezért pályáztunk a Bethlen Gábor Alaptól még négy darab 4 méter széles és 8 méter hosszú sátrat, amelyeket 2015 decemberében sikerült megvásárolni.

Forrás

Partnereink

Támogatóink

communitas vizszintes