Olvasást szorgalmazó kampány

Oktatás Találatok: 1988

klari A Fogarasy Mihály Általános Iskola alsó tagozata a Kulcskompetenciák fejlesztését célzó program keretén belül szeptember, október hónapban számos egyéni, csoportos és közös tevékenységet szervezett. Ebben az időszakban a tanórák mellett különös figyelmet szenteltünk az értő olvasásra, alkotásra, olvasásra buzdítva tanulóinkat.


A kampány mottója: Jogod van álmodni! Éld meg az olvasás örömét!

Ebben az időszakban számos tanuló benevezett a Nagy mese című, interneten meghirdetett meseíró pályázatra.

Az osztályközösségek kis könyvtárakat létesítettek, amely a tanulók kedvenc könyveikből állt össze.


Közös meseolvasásra is sor került, majd az elhangzott meséket illusztrálták, csoportos munka révén feldolgozták.

Voltak tanulók, akik olvasmánynaplót vezettek, olvasmányélményeikről rövid beszámolót készítettek, majd ezeket könyv formájában összegyűjtötték.

A kampány záró mozzanata egy közös mesedélelőtt volt. Erre november 2-án került sor, amikor Bartha Borókát, a Figura Stúdió Színház színésznőjét láttuk vendégül. Két népmese csodás világába varázsolta el a gyerekeket a meghívott művésznő: nagy ámulattal élvezhették a csillagszemű juhász furfangját, valamint a székely mesebeszéd egyik gyöngyszemét, Az ördög kilenc kérdését.

Szintén a mesedélelőtt egyik szép színfoltja volt a IV. A osztályos Rokaly Barna bemutatója, aki a saját fogalmazásaiból összeszerkesztett, gondosan, illusztrátor által színesített könyvét mutatta be, mesélt annak keletkezéséről.

A mesék között furulyaszó és népdaléneklés tette még ünnepélyesebbé az eseményt. Távozáskor mindenki megtekinthette az elmúlt hetekben összeállt „könyveket", illusztrációkat, alkotásokat.

Több mesével, gyönyörű rajzokkal, szép gyűjteményekkel és szép élményekkel lehettünk gazdagabbak mindannyian, kicsik, nagyok.

További képeket megtekinthetik a Galériában.

Forrás: http://fogarassymihaly.ro/hirek/7-rendezvenyek/57-olvasast-szorgalmazo-kampany.html