fejlecproba5

Novembervégi “Napsugaras est” a Fogarassyban

IMG 5334 November 28-án a Fogarassy Mihály Általános Iskola díszterme adott otthont egy rendhagyó „szülőértekezletnek", amikor az iskola szülőközösségének egy része valamint az intézmény pedagógusainak népes tábora találkozhatott Zsigmond Emesével, a mindenki által jól ismert Napsugár és Szivárvány erdélyi gyermeklapok főszerkesztőjével.


A folyóiratok munkatársai mindig is nagy jelentőséget tulajdonítottak az olvasóközönséggel való közvetlen kapcsolatnak, mégis ez alakalommal a közönségtalálkozóra nem a gyerekeket hívták, hanem a szülőket, akik bár közvetve, de mégis kapcsolatban állnak e sajtótermékekkel.

 

A lapok történetének rövid áttekintése mellett a főszerkesztő asszony az elhivatottságáról tett bizonyságot és léleképítő-lélekszépítő gondolatokkal erősítette meg a hallgatóságot abban, hogy az értékvesztés veszélye ellenére még átmenthető a jól bevállt ősi tudásunk, csupán nyitott szemmel, nyitott szívvel kell járnunk, hogy ne tévesszen meg a ma sokszor hamis csillogása. Felelevenítette kultúránk azon értékeit, melyekre méltán büszkék lehetünk, azonban mai globalizálódó világunk egyre inkább háttérbe szorítja ezeket, mennél jobban a feledés küszöbére szorítva. E két gyermekirodalmi lap – és főként a nagyobb korosztály számára készülő Napsugár – ezeket az értékeket akarja életben tartani, követni, ezért a lap szerkesztésénél nagymértékben szem előtt tartják az értékmentést. Olyan rovatokat indítottak útjukra, melyek a gyermeki befogadóképesség mércéjén belül felkínálják a magyarság múltjának, kultúrájának a megismerését, értékmentésre buzdítják az olvasókat.

 

Bár estébe nyúló volt e találkozás, és november utolsó napjait írtuk, mégis „Napsugaras est" volt, tele reményüzenettel. Köszönet érte!

 

Forrás: http://fogarassymihaly.ro/hirek/7-rendezvenyek/58-novembervegi-napsugaras-est-a-fogarassyban.html