Mikulásjárás

A katicabogár névre hallgató kiscsoportosoknak nagy élményt jelentett, hogy a napköziben találkozhattak a Mikulással. Számukra ez újdonság volt, hogy ide is ellátogatott. Nagy volt az izgalom, de annál nagyobb volt a meglepődés, amikor meghallották a folyosón a Mikulás gyönyörűen szóló csengőjét. Kíváncsian várták, miről fog mesélni a Mikulás és hogy mit rejt szép piros zsákja.

Az ajándékért köszönetképpen versikékkel, dalokkal kedveskedtek a Mikulásnak.

Adventi munkadélután

A gyerekekkel együtt valami szépet alkotni a világon az egyik legcsodálatosabb dolog. Apró kezeik közül szebbnél szebb munkák kerülnek ki. Ezért is szerveztük meg ezt a közös tevékenységet, hogy együtt szülőkkel, gyerekekkel alkothassunk. Papírból angyalkát, adventi karácsonyfanaptárt, karácsonyfát készíthettek szüleikkel együtt. Másik választási lehetőség a "természetes anyagok sarka" ahol csodálatosabbnál csodálatosabb díszek, koszorúk készültek. A hangulat nagyon meghitt és kellemes volt. Mindenki jókedvűen felszabadultan dolgozott.

Karácsonyi szereplés
Az egyik legszebb ünnepünk a karácsony. Ez alkalommal közös karácsonyváró ünnepséget tartottunk, ahol a gyerekek szüleikkel együtt mondhatták el karácsonyi verseiket, és közösen énekeltünk karácsonyi dalokat. Az ünnepség végén a gyerekek átadták szüleiknek saját kezűleg készített karácsonyi üdvözlőlapjukat.

{gallery}rendezvenyek/2014/ovoda/katicak{/gallery}

Forrás