Kizárták a Platina Chisinaalt u jégkorongcsapatát a felnőttbajnokságból, jelentette be hivatalos közleményében a Román Jégkorong Szövetség (FRHG). A végleges kitiltás oka nem más, mint az a tény, hogy a moldáv csapat nem jelent meg a HSC Csíkszereda Farm elleni második mérkőzésen, mindemellett, pedig a Progym elleni mérkőzés is a Platina játékosainak hiánya miatt maradt el. A határozat szerint a moldáv klubot kizárják a bajnokságból, továbbá egy 600 lejes pénzbírságban is részesítik.

A Sportul Studentesc játékosai ma bebizonyították, hogy nem véletlenül szorongatták meg tegnap a Progymot. Csapatunk vereséget szenvedett, ennél többet nem is lenne érdemes mondani erről a találkozóról.

Az első gól a 10. perc környékén érkezett, Tănase szerezte meg a vezetést az „egyetemistáknak”. Nem ébredt fel ettől a találattól a Progym, a harmad vége előtt pedig Tankó Szilárd is a gyergyói hálóba juttatta a pakkot. A második harmad első percei hazai előnyről tettek tanúbizonyságot, az első öt percben kétszer zörrent meg a gyergyói háló.

progym-csikII_b

A gyergyószentmiklósi Progym – HSC Csíkszereda Farm párharccal elkezdődött a hazai jégkorongbajnokság is. A Progym – Csík II összecsapásokat  vasárnap és hétfőn a vendégcsapat nyerte.

 

Ennek a szezonnak egy nagyon meggyengült kerettel futott neki a gyergyószentmiklósi Progym, amelynek gyakorlatilag egyetlen célkitűzése lehet, vagyis a tisztes helytállás, tapasztalatszerzés és fejlődési lehetőség a fiataloknak.

Ma este 19 órai kezdettel játszotta a Progym azt a mérkőzést Bukarestben, amelytől a piros-fehérek szurkolói az első pontokat remélték. A mérkőzés rémálomként indult, de a harmadik harmadra összeszedte magát a Kémenes legénység és hozta a kötelezőt.

 

Megvannak az első bajnoki pontok, és ha most a betűk élnének, akkor biztos sóhajtozva mondanák mindezt, hisz a Progym két harmad után még véletlenül sem keltette azt a benyomást, hogy meg akarja nyerni a találkozót.

A HSC farmcsapatával kezd a Progym Pénteken, szeptember 9-én, Csíkszeredában tartotta ülését a Román Jégkorong Szövetség (FRHG) döntéshozó testülete. Többek között elfogadták a hazai bajnokság 2011/2012-es szezonjának versenynaptárát, és kiírását is. A gyergyószentmiklósi Progym vasárnap kezdi meg küzdelmeit, Kémenes Balázs legénysége hazai pályán fogadja a HSC Csíkszereda farmcsapatát. 

Partnereink

Támogatóink

communitas vizszintes

Kövess minket facebookon