A múlt hétvégi U15-ös korcsoportban elszenvedett vereségek után úgy a lányok, mint a fiúk bizonyítottak most, a saját korosztályukban. Mindkét csapat a kézdivásárhelyiek ellen mérkőzött.

 

Az tizennégy év alattiak korcsoportja a saját pálya a jelenleg Gyergyóban játszó csapatoknak, akik országos bajnokságban szerepelnek. Csak sárga tornateremnek nevezzük és úgy ismerjük a helyet, ahol Hofmann Gabriella és Hobaj Levente edzők oktatják a kosárlabdát lányoknak, fiúknak. Az elmúlt hétvégén ismét a lányoknak volt meccsük, akik a kézdivásárhelyi Sport Egyesület csapatát fogadták. Ezúttal is bebizonyosodott, hogy a nagyobb korosztályban csak tanulni lehet és fejlődni a sorozatos sapkákból, az ellopott labdákból, a kikapott meccsekből, ami valahol úgyis visszafordul. Így történt ez szombaton a piros mezes gyergyói lányokkal, akik magabiztosan passzolgattak az ellenfél játékosai fölött, akik magabiztosan vezették el a labdát a kis szőkeségek mellett és ügyesen célozták meg a kosarat is. Az eredmény végül 83-22 lett a mieink javára, ami a legjobban Gáll Emerenciának (18 pont, 6 lepattanó), Kovács Renátának (17 pont, 4 lepattanó) és Tamás Kincsőnek (14 pont, 1 lepattanó) köszönhető. Mindenképp említésre méltó Benedek Petra, aki két évvel kisebb lévén nagyon ügyesen szerepelt a nagyobbak között, bár egy kis félelemmel indult neki az előtte tornyosuló feladatnak. A kislány 5 pontot szerzett és 2 labdát szedett le a meccsen.

 

Kercsó Zoltánék fiai a kézdivásárhelyi Nagy Mózes és a marosvásárhelyi Labradors csapatokból verbuválódott alakulatot fogadta. Jól jött ez a mérkőzés a hazaiaknak, mert lehetőséget kaptak a nagyobb korosztályban keveset játszó gyerekek is. A fizikai és a technikai fölény meglátszott a gyergyói fiukon, ám a meccs izgalma a 30 pontos hazai vezetésnél sem veszett el. Érdekes találkozó volt, a bírók ítéletei is fűtötték a hangulatot... A végeredmény 81-49 lett a gyergyói ISK javára. A találkozó szám szerinti legjobbjai: Puskás Hunor (16 pont), Huszár Bence (14 pont) és Kassay Mátyás (9 pont). Úgy az edző, mint a szurkolók véleménye egyezik afelől, hogy eddigi legjobb meccsét játszotta szombaton a 15-ös mezben játszó Kis András is, aki szintén 9 pontot szerzett és nagyon ügyesen mozgott a pályán, aktív volt úgy védekezésben, mint támadásban egyaránt.

 

Huszár Ágnes


Forrás: http://www.gyergyoikosar.ro/hu/merkozesek/36-ismet-itthon-jatszottak-es-gyztek-a-kosaras-gyerekek

Partnereink

Támogatóink

communitas vizszintes