IMG 0379 A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet, a Műhely Egyesület és a Gyulafehérvári Caritas Vidékfejlesztés közös szervezésében terepgyakorlatra került sor Gyergyószentmiklóson 2012 december 4-7 között. Célja az volt, hogy a "Településfejlesztésben alkalmazott szociológia" mesteri program elsőéves hallgatói számára gyakorlati tapasztalatokat biztosítsunk, ezért meglátogattunk egy olyan nonprofit szervezetet, amely vidékfejlesztésért dolgozik. 

 

A négynapos terepgyakorlat során a hallgatók betekintést nyerhettek a Gyulafehérvári Caritas Vidékfejlesztés programjaiba. A szervezet telephelyén megismerkedtünk az egyesület munkatársaival, bemutatták nekünk az egyesület jövőképét, küdetését, tevékenységét. Megnéztük a mintagazdaságot, megismertük a felnőttképzési programot, és a program keretében megvalósított különböző képzéseket, a gazdáknak szóló szaktanácsadási programot, illetve a szervezet helyi termék-programját, az Átalvető programot is. Egynapos út keretében Háromkútra is ellátogattunk, ahol a falugondnok tevékenységét ismerhettük meg, illetve a falu véleményét a falugondnoki programról.

 

IMG 0420 A terepgyakorlaton 7 hallgató vett részt, akik a terepgyakorlat során és után olyan gyakorlati jellegű szakmai feladatokat vállaltak, amelyek a Caritas Vidékfejelsztés számára is hasznosítható eredménnyel járt:

  • A terepgyakorlat során kérdőíves és interjús felmérés készült Háromkúton a helyi lakosok falugondnoksággal kapcsolatos véleményéről.
  • Ezen kívül bekapcsolódtak az Átalvető program fejlesztése érdekében végzett vizsgálatokba, ahol fókuszcsoportos interjúkat dolgoztak fel, és röviden véleményezték az interjúkon elhangzottakat.
  • Továbbá interjúk készültek Gyergyó környéki gazdálkodó-vállalkozókkal is.

A felvett nyersanyagokból a vizsgaidőszak alatt születnek jelentések, tanulmányok.

 

A terepgyakorlat a Gyulafehérvári Caritas Vidékfejlesztés és a Műhely Egyesület közös finanszírozásában valósult meg. Vendéglátóink biztosították a szállást, mi pedig az étkezést a diákok számára, mintegy 945 lej értékben.

Forrás: http://muhely.eu/tudasmuhely/bbte-partnerseg/760-terepgyakorlat-a-caritas-videkfejlesztesnel.html

Partnereink

Támogatóink

communitas vizszintes

Kövess minket facebookon