A gyergyói szociális szakkönyvtár 2014-ben jött létre abból a célból, hogy a városunkban jelenlévő segítő foglalkozású szakembereknek, illetve a távoktatásos képzési formában segítő szakmákat tanuló diákoknak segítségére legyen a szakmai felkészültségre.

2014-2018 folyamán a könyvtárban 720 darab könyv volt megtalálható és az érdeklődők heti 2 órás nyitva tartás alkalmával olvashattak, illetve kölcsönözhettek ki könyveket. Online nyilvántartás és kölcsönzési rendszer is rendelkezésre áll az érdeklődők részére.

A 2018-as fejlesztés keretében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány támogatásával sikerült megvásárolnunk 28 darab új szakkönyvet. Idén elsősorban közösségfejlesztés, gazdaság és fenntartható fejlődés, szervezetfejlesztés és coaching témájában vásároltunk könyveket, valamint elkezdtük a különböző soft skillek fejlesztését (készségfejlesztést) elősegítő szakkönyvek vásárlását, amelyek a tanulási készségek, kommunikációs és prezentációs készségek, énmárka építés, időmenedzsment fejlesztését segítik. Tovább bővítettük a kifejezetten segítőknek szóló könyveket, amelyek a gyászfeldolgozás, válás, csoportokkal való munka, művészetterápia, iskolai erőszak vagy például kutatásmódszertan témákban íródtak.

Az új könyvek listája:

  1. Tomas Sedlacek: A jó és a rossz közgazdaságtana - A Gilgames-eposztól a Wall Streetig - A Gilgames-eposztól a Wall Streetig
  2. E. F. Schumacher: A kicsi szép
  3. Takács-Sánta András: A közlegelők komédiája - A közösségek újrafelfedezése mint kiút az ökológiai válságból
  4. Takács-Sánta András: Építőkockák egy új világhoz - Ökológia, közösség, boldogulás - helyben!
  5. Horváth Balázs (szerk.): Ökológiai lábnyom és fenntarthatatlanság
  6. Kiss Ulrich SJ: Szolgáló vezető a tanuló vállalkozásban
  7. Patrick Lencioni: Az ideális csapatjátékos - Hogyan fejlesszük az együttműködés alapkészségeit?
  8. Robert Martichenko: Elemi lean - Mindent, amit a leanről tudok, az első osztályban tanultam - Mindent, amit a leanről tudok, az első osztályban tanultam
  9. Simon Sinek, David Mead, Peter Docker: Találd meg a miérted! - Mi motivál minket és csapatunkat?
  10. Eric Verzuh: Projektmenedzsment
  11. Amy Wallace; Ed Catmull: Kreativitás Rt. - Az inspiráció útjában álló nehézségek leküzdése a Pixar módszerével
  12. Babak Kaweh: Coaching kézikönyv - Coachoknak és oktatóknak
  13. Kelló Éva (szerk.): Coaching alapok és irányzatok
  14. Habók Anita: A tanulás tanulása - A tanulás hatékonyságát befolyásoló tényezők
  15. Carol Vorderman: Segíts a gyerekednek! - Tanulási technikák lépésről lépésre
  16. Chris Anderson: Így készülnek a TED-előadások - Hivatalos TED-útmutató a nyilvános beszédhez
  17. Garr Reynolds: PreZENtáció - Egyszerű ötletek prezentációk készítéséhez és előadásához
  18. Emma Sargent: Társalgás
  19. Robert B. Cialdini: Hatás - A befolyásolás pszichológiája
  20. László Móni: Lehetsz kivételes - Az énmárkaépítés alapjai
  21. Lothar Seiwert: Időmenedzsment
  22. Feldmár András: Most vagy Soha
  23. Singer Magdolna: Ki vigasztalja meg a gyerekeket? - Válás és gyász a családban
  24. Rudas János (szerk.): Önismereti csoportok
  25. Carl R. Rogers: Találkozások - a személyközpontú csoport
  26. Dr. Bagdy Emőke: Pszichológiai rejtelmek a művészetekben és életünkben
  27. Barbara Coloroso: Zaklatók, áldozatok, szemlélők: az iskolai erőszak - Óvodától középiskoláig: hogyan szakíthatja meg a szülő és a pedagógus az erőszak körforgását?
  28. Dienes Zoltán Pál: Mitől tudomány a pszichológia? - A tudományos és statisztikai következtetés alapjai

Mindezek mellett elkezdtük a könyvtár új honlapjának fejlesztését is, amely az https://eroforraskozpont.ro/szakkonyvtar/ címen lesz elérhető. Az új honlap lehetővé teszi az online nyilvántartó és kölcsönzési rendszer fejlesztését, a könyvtár felhasználóinak regisztrációját, és még több információt tartalmaz majd a könyvtárban megtalálható könyvekről és folyóiratokról.

A jövőben szeretnénk tovább folytatni a könyvtár bővítését, ugyanakkor az Erőforrásközpont új programját, egy adománygyűjtő honlapot, felhasználva szeretnénk önkénteseket toborozni, akik segítenek az immár 750 kötetes szakkönyvtárunk nyilvántartásának aktualizálásában.

Mihálydeák Orsolya
programfelelős