A gyergyói szociális szakkönyvtár 2014-ben jött létre abból a célból, hogy a városunkban jelenlévő segítő foglalkozású szakembereknek, illetve a távoktatásos képzési formában segítő szakmákat tanuló diákoknak segítségére legyen a szakmai felkészültségre. Azóta a könyvtár állománya több más tudományterületen bővült, így jelenleg a szociális munka, pszichológia, pedagógia, szociológia mellett kisebbségkutatás, nemzetközi kapcsolatok, filozófia, politológia, jog, kommunikáció, szervezetfejlesztés, coaching, karriertanácsadás, tanulásmódszertan szakkönyvek is megtalálhatók.

Jelenleg a könyvtárban közel 800 darab könyv és folyóirat található. Online nyilvántartás és kölcsönzési rendszer is rendelkezésre áll az érdeklődők részére.

A 2019-es fejlesztés keretében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány támogatásával sikerült megvásárolnunk 24 darab új szakkönyvet. Idén elsősorban olyan különböző soft skillek fejlesztésére (készségfejlesztésre) irányuló és ezt elősegítő szakkönyvek közül választottunk, mint például az önéletrajzírás, szakdolgozat- vagy prezentációkészítés, emellett folytattuk a coaching, a karrierépítés, illetve vezetés témájú könyvek beszerzését, de nem elhanyagolhatók a pszichológia kategóriájába besorolható szakkönyvek, melyek a további mentális készségek fejlesztése mellett szintén elősegítik a karrierben, illetve az élet más területein való fejlődést.

Az új könyvek listája:
1. Allen, David; Williams, Mike; Wallance, Mark: Haladj a dolgaiddal! - GTD - Időmenedzsment fiataloknak
2. Goz, Aviad - Barnes, B. Kim: Irányítsd az életed!
3. Berckhan, Barbara: Verbális önvédelem
4. Kroeger, Otto; Thuesen, Janet M.: Mások vagyunk - együtt működünk
5. Sinek, Simon: Kezdj a miérttel
6. Adam, Alter: Ellenállhatatlan
7. Maxwell, John C.: A vezető 21 nélkülözhetetlen tulajdonsága
8. Kránitz Éva: Szakmai önéletrajz haladóknak
9. Kránitz Éva: Állásinterjú haladóknak
10. Juhász Péter: Karrierem könyve
11. Maxwell, John C.: Egyszer nyersz, egyszer tanulsz
12. Maxwell, John C.: A benned rejlő lehetőségek
13. Szabó Péter, Meier, Daniel, Hankovszky Katalin: Rövid és tartós coaching
14. Ratney, Harvey; George, Evan; Iveson, Chris: Brief coaching
15. Greshake, Gisbert: Hallgatni a hívásra
16. Donders, Paul Ch.: Rezilencia
17. Kimsey-House, Henry Kimsey-House, Karen; Sandahl, Phillip; Whitworth, Laura: Koaktív Coaching
18. Deming, W. Edwards: Out of the crisis
19. Frücht L.,Hegyiné F. G., Martonné T. M., Szitó I.: Tanulási készség tréning serdülők számára - Iskolapszichológia 14.
20. Jávorné Dr. Kolozsváry Judit: Serdülők az iskolában
21. Galambos Katalin: Pályaorientáció 1. - Hogyan tanuljak?
22. Atkinson, Cliff: Ne vetíts vázlatot! A hatásos prezentáció
23. Kuziak, Michail, Rzepczynski, Slavomir: Tanuljunk meg írni! - A kérvénytől a szakdolgozatig
24. Gray, Julie: A tökéletes önéletrajz

Mindezek mellett folytattuk a könyvtár új honlapjának fejlesztését is, amely az https://eroforraskozpont.ro/tudastar/szakkonyvtar.html címen található. Jelenleg már 687 könyv és folyóirat adatai érhetőek el az érdeklődők számára az online adatbázisban. Az adatbázis folyamatosan frissül, illetve további fejlesztésekként a közeljövőben az új honlap (https://eroforraskozpont.ro/szakkonyvtar) lehetővé teszi majd az online nyilvántartó és kölcsönzési rendszer fejlesztését, a könyvtár felhasználóinak regisztrációját, és még több információt tartalmaz majd a könyvtárban megtalálható könyvekről és folyóiratokról.