Hitélet

Folytatódik a Belső Iránytű előadássorozat a gyergyószentmiklósi Szent István-plébánia szervezésében. Minden hónap második és negyedik péntekén 19 órától a plébánia nagytermében kerül sor előadásokra, melyek mindegyike a belső iránytű működését segíti.

Pénteken Bács Béla János szociálpedagógus érkezik előadásával, melynek címe Útkeresés és Úrkeresés – barangolás az irodalom és a fotográfia eszközeinek felhasználásával. A kétkötetes szerző felolvas majd írásaiból is, illetve mondandójához kapcsolódó fényképeiből vetít a közönségnek.


kirandulasHH Évzáró kiránduláson vettek részt a Gyergyó-Csík régióhoz tartozó Házas Hétvégések június 23-án, vasárnap Marosfôn. A Maros forrás közelében található Ébner Jenô emlékháznál lezajlott idényzárón mintegy félszáz gyergyói és csíki Házas Hétvégés kapcsolódhatott ki a hétköznapok nehézségeibôl. A két régióból érkezett családok számára a kikapcsolódáson túl az egymás megismerésére is alkalom adódott, a kellemes hangulatot a gyermekek vidám, önfeledt nevetése fokozta. A megszokott HÉM kör sem maradt el, igaz ezúttal nem írni kellett, hanem szóban fejezhette ki mindenki érzéseit.


A közös hétvége keretében a családok a marosfôi templomban déli szentmisén vehettek részt. Bartos Károly plébános – a gyergyói Házas Hétvége meghonosítója - prédikációja sokakat meghatott, lelkiekben is felüdülhettek a jelenlévô családok tagjai.

A Bonus Pastor Alapítvány 12 napos rövid terápiás programot szervez szenvedélybetegeknek és felnőtt hozzátartozóiknak 2013 május 20-31 között.
Helyszín a Ludas melleti Magyarózd, a Alapítvány Rehabilitációs Központja.
Várjuk azok jelentkezését, akik változtatni szeretnének alkohol-, drog-, nikotin-, játék- vagy társfüggőségükkel terhelt életmódjukon.

Jelentkezési határidő: május 15.

„Az ajtónál állok és kopogok" (Jel 3,20)

 

Egy hét teljes csendben, személyes kísérettel, közös és egyéni elmélkedésekkel, test és lélek imájával.
Időpont: augusztus 28 (este) -szeptember 3 (este).
Helyszín: a csíkszentdomokosi Szent Margit Ház
Kísérők: Bara Irén és Bereczki Silvia segítőnővérek
Jelentkezési határidő: augusztus 15.
Információ és jelentkezés: Ez az ímélcím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (0724-012984), Ez az ímélcím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Tudtad, hogy Isten építőkövei az álmaid? Ezzel a mottóval várunk az idei regionális találkozóra Udvarhelyre.
Idén a Keresztirány egy egyedi találkozásra hív meg téged és barátaidat, egy kezdeményező életre, ahol lehet nagyokat álmodni Istennel, lesznek meglepetések és kihívások és lehetőséged lesz egy olyan hétvégét tölteni ahol sok hozzád hasonló fiatallal együtt figyelhetsz arra hogy mit tartogat számodra Isten. Gyere te is és építs velünk!!!

Partnereink

Támogatóink

communitas vizszintes

Kövess minket facebookon