Ifjúság

Már egy hónap sincs hátra a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) tisztújításáig. Ez az az időszak, amikor azokról a problémákról kell beszélni, amelyek a romániai magyar fiatalok jövőjét jobbá tehetik és az itthon boldogulásukat segíthetik. Ilyenkor kell a problémákat célokká és feladatokká alakítani. Pont ezért, nem kell senki zokon vegye, ha építő jellegű kritikák, észrevételek fogalmazódnak meg azok részéről, akik ezt a jövőépítő munkát komolyan veszik és a problémákat nem a szőnyeg alá akarják seperni.

Messzemenően jól teljesített az idei szervező csapat a Városi Gólyabálon, hiszen idén is nagyra tették a mércét. „A rendezvénynek akkora hagyománya van, hogy nem igen akad párja az országban a diákoknak szóló rendezvények között” - mondják azok, akik más városból érkeznek a gólyabálra.

Zsúfolásig megtelt február 13-án a Művelődési Ház nagy terme, a jegyeket pedig pillanatok alatt elkapkodták a kíváncsi nézők, ami nem meglepő, hiszen a gólyabál facebook oldala a legnépszerűbb oldalnak bizonyult az elmúlt héten a 40 ezret is megközelítő látogatottságával egy 17 ezer lelket számláló kis városkában.

A Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács január 24-26 között Borszékre látogatott Mik József polgármester – volt GYTIT alapító és alelnök – meghívására, hogy a helyi ifjúsági szervezetekkel és aktív fiatalokkal találkozzanak.

A találkozó alkalmával a fiataloknak lehetősége nyílt találkozni a Borszéki Ifjúsági Fórum, a Tündérkert Virágai Néptánccsoport, a Czifrasarok Néptánccsoport és a Borszéki DT képviselőivel, valamint a helyi közösségi életben tevékenykedő fiatalokkal.

Képzés címe: Youth Empowerment Meets Conflict Transformation

Képzés tematikája: Konfliktus kezelés

Képzés dátuma: 18.04.2015 - 26.04.2015

Képzés helyszíne: Kobuleti (Fekete tenger partján)

Feltételek: Angol nyelvtudás

Étkezés, szállás: Biztosítva a szervezők részéről

Utiköltségek: Maximálisan 275 eurót térítenek meg, ami azt jelenti, ha ez a küszöb alatt kerül az utiköltség, akkor 100%-ban megtérítik az utiköltségeket.

 

A Pro Terra Alapítvány és a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ, partnerségben a Gyergyószentmiklós Tanulók Házával idei, 2015-ös évben is farsang alkalmából, farsangi álarc-készítő pályázatot ír ki: “A sötét tél és a tavaszi megújulás” címmel 5-15 éves gyerekek számára.
A pályázat arra keresi a választ, hogy kinek mi jut eszébe a sötét, fagyos, hideg télről és a felmelegedő tavaszról. Olyan maszkokat, álarcokat várunk, amelyek bemutatják a két ellentétes pólust, hangsúlyozva, hogy közeledik a tavasz. A téli hidegéből, nyugalomból lassan olvadni kezd a természet, a vizek, a fák ébredeznek, a nap egyre magasabban jár. Vince napján, január 22-én az újulás győz a tél sötét erői felett, Gyertyaszentelő Boldogasszonykor, február 2-án felébred a föld, Konc király  és Cibere vajda két időszakot, a bőség és a szűkség időszakát jelképezi, míg a farsangi időszak lejártát követően február 24-én megtörik a jég, hiszen a Mátyások ünneplik névnapjukat. Mindezek tudatában készítsétek el alkotásaitokat.

Partnereink

Támogatóink

communitas vizszintes