13533082Hargita Megye Tanácsának és a Fogarassy Mihály Alapítványnak köszönhetően két osztály jutalomkirándulásban részesült. Az V.A Gyémántosztályon kívül a legnagyobb fejlődést felmutató VII. B osztály is kirándulhatott.

OlimpiadeleKaufland

Nemrég, amikor beszámoltunk az OLIMPIADELE K versenyről azzal zártuk, hogy az igazi cél, hogy megnyerjük a 20.000 eurós nagydíjak egyikét. Örömmel tudatjuk, megvan a nyeremény! Hogy mi lesz a sorsa?

Mivel érdekesebbé, színesebbé szeretnénk tenni a tanórákat, felhasználjuk az internet nyújtotta lehetőségeket, így minden osztályterembe egy nagy képernyő kerül.

csodavilag unnepek 1516 1Ünnepek fontossága

Az ünnepekről való megemlékezés fontos eleme az óvodai létnek. Az óvodai ünnepek, a hagyományok őrzése mind a közösségi érzést, a valahová tartozás fogalmát és a kulturális identitás kialakulását segítik. Ezért tartjuk fontosnak ezek rendszeres megszervezését.

Ősszel Alma- bált (a nagy csoport), Szüreti bált (a közép csoport) szerveztünk.

jakab antal 2016 1A gálaműsort 2016. március 11-én szervezték a gyergyókilyénfalviközösségi házban, amelyre 14, négy fős csapat nevezett be a gyergyói kerületből és Maroshévízről.
A műsor előtt a diákok és tanáraik megkoszorúzták Dr. Jakab Antal szobrát a kilyénfalvi templomkertben, Ft. Fehér Lajos köszöntőbeszéde után.
A műsorra az iskolák csapatai verssel, népdallal, néptánccal, nagyböjti énekkel készültek, több csapat rövid jelenetet adott elő a püspök gyerekkoráról,a család hajdúnánási tartózkodásáról, tanulmányi éveiről, Márton Áron püspökkel való találkozásáról valamint a börtönévek nehézségeiről.

„A gyermeki lét olyan, mint egy lehetőségekkel teli virágoskert. Számtalan rügykezdeménnyel, csírával. Nekünk, szülőknek az a dolgunk, hogy figyeljük, mi üti fel a fejét a kertben, mi érdekli-vonzza a gyereket. Ezért is fontos, hogy olyan iskolát, tanítót válasszunk, aki hozzánk hasonlóan alakítják a kertet."
(Baktay Zelka gyermekpszichológus)

Kedves Szülők!

Tudjuk, hogy az iskolaválasztás fontos és felelősségteljes döntés. A kisgyerek számára nagy változás az óvoda játékos kötetlensége után az iskola, a kötöttebb foglalkozások, a reggeli pontos megérkezéstől kezdve az új közösségbe való beilleszkedésig. Egy kisiskolás életében az első évek rendkívül meghatározóak. Ebben az időszakban alakul ki a tanuláshoz való viszonya, a különféle tanulással kapcsolatos szokásrendje, munkájával szembeni igényessége, alapossága. Ha ez az időszak szeretetben, kellő odafigyeléssel, tapintattal, békében telik el, a gyereknek felbecsülhetetlen szellemi és lelki tőkét ad, amely akár egész életében is meghatározóvá válhat. Ennek megvalósulásához a legfontosabb a bizalomteli, biztonságot nyújtó nyugodt légkör, amelyben az ismeretszerzés nem kényszer, hanem örömforrás. Fontos, hogy szorongás nélkül tanuljanak, minél több sikerélményhez jussanak, ezáltal kedvet ébresszünk bennük a tanulás, az iskola iránt.

Partnereink

Támogatóink

communitas vizszintes

Kövess minket facebookon