fejlecproba5

Versenyfelkészítő tábor Léhóczky Györggyel

Egy újabb olyan esemény végéhez értek a Step Dance Sportklub táncosai, amiről nehéz nem lélegzet-visszafojtva beszélni. Végre egy újabb dédelgetett álmuk, vágyuk teljesülhetett. A sok teendő, feladat halma között könnyű elfáradni, kicsi káoszt érezni a folytonosságban, talán kicsit besokallni, hogy már nem is emlékszenek, mikor volt egy szabad délutánunk … aztán az események csak pörögnek, egyik a másik után, megannyi felelősséggel, elvárással támogatva mindazt, ami munkává faragja a tánc nyújtotta életérzést és mégis, amikor egy pillanatra belegondol az ember csak egy percébe is a napnak, egyetlen dolgot érez: hálát.

Autóbusszal Csíkszeredába az elődöntőre!

A Progym szurkolótábor autóbuszos utazást szervez a bajnokság csíkszeredai elődöntőire. Kedden és szerdán a Sportklub lesz az ellenfél.

Jön a rájátszás

Két mérkőzése van hátra csapatunknak a román felnőtt jégkorongbajnokság alapszakaszából. Piros-fehéreink a bukaresti Sportul Studentesc együttesét fogadják szombaton, március 4-én este fél 7-től, illetve vasárnap, március 5-én délelőtt fél 11-től.

Ezzel lezárul az alapszakasz, ahol az első négy helyezett jut tovább, az egyik fél harmadik győzelméig tartó elődöntőben az alapszakasz első helyezettje a negyedikkel, míg a második helyen végző a harmadik helyezettel találkozik. Az elődöntőket március 7-14., a döntőt és a bronzmérkőzéseket pedig március 17-28. között játsszák le.

Legyen egy közös fényképünk

Csoportkép készül szombaton a Steaua elleni meccs után. Egy képen lesz megörökítve a Progym és az összes gyergyói utánpótlás csapatok minden játékosa. Bővüljön ez ki a szurkolókkal is. Öltözz piros-fehérbe, hozd magaddal a Progym-sáladat és vedd fel a mosolygósabbik arcodat. Legyen egy igazi Progym családi fényképünk!

Legyen ünnep a hokimeccs

A Progym a galaciak legyőzésével teljesítette a célt: a harmadik helyen végez az alapszakaszban. Ez azt jelenti, hogy székely rangadók következnek márciusban a döntőbe jutásért. Az volna a szép, hogy jó hangulatú, sportszerű összecsapások legyenek ezek a találkozók. Azt szeretnénk, hogy Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában egyaránt telt ház előtt játsszanak a csapatok. De ugyanilyen fontos, hogy jégen és a nézőtéren is minden gyergyói hozzátegye a magáét, hogy a piros-fehérek sikert érjenek el.