Idén Marosfőn került megrendezésre a IV. Gyergyói-medencei Ifjúsági és Kulturális Börze, 2013. november 8-10 között. A Gyergyó Terület Ifjúsági Tanácsa által négy éve életrehívott, idén újragondolt rendezvényen szép számban képviseltették magukat a fiatalok, hiszen közel ötven résztvevő jelent meg a különböző ifjúsági szervezetek képviseletében. A kétnapos rendezvény alkalmával a GYTIT egy újabb kiadvánnyal rukkolt elő, mely a sikeres programokat foglalja magába a GYTIT és tagszervezetei háza tájáról.

Az új alapokra helyezett börzén pénteken több ismerkedési, kapcsolatépítési és összerázó programra került sor, melyek keretén belül szorosabb együttműködések alapjait rakták le. A nap tradicionális szalonna sütéssel és kötetlen beszélgetéssel zárult.

2012. október 27-28-án harmadik alkalommal került megrendezésre a Gyergyó-medencei ifjúsági börze és kulturális seregszemle Gyergyószentmiklóson, melyen a térségben működő ifjúsági és civil szervezetek mutatkoztak be és vitatták meg a fiatalságot érintő fontosabb kérdéseket.
A rendezvényt szombaton Magyari Levente, a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács (GYTIT) elnöke nyitotta meg, a Gépgyártó Iskolaközpontban, majd büszkén mutatta be a Gyergyó-medencei Ifjúsági Kalauzt, a térség első ifjúsági és civil szervezeteket összegyűjtő kiadványát. A továbbiakban Moldován József parlamenti képviselőjelölt köszöntötte az egybegyűlteket, majd őt követte Barti Tihamér megyei tanácsos, a GYTIT egykori elnöke,  Jakab Adorján, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) főtitkára, Benedek Miklós Zoltán, a Gépgyártó Iskolaközpont diáktanácsának elnöke, és Boldizsár Ferenc segédlelkész.
Moldován József beszédében elmondta, fiatal korában ő is az idősebbektől kapott támogatást és bizalmat, mely elősegítette az életének és karrirerjének fejlődését, emiatt ő maga is felelősségének érzi a fiatalok felkarolását, támogatását. Kifejtette, hogy az a legfontosabb erénye az ifjúságnak, hogy tud könnyen kommunikálni, tud ötleteket cserélni, és mindez nyíltan határok nélkül teszi, ezért tud hatékonyan és nagyon erősen megnyilvánulni, bármikor, amikor erre szükség van. A GYTIT-nek továbbra is sok sikert kívánt és biztosította  a fiatalságot, hogy ezek után is számíthatnak a segítségére.

2011. november 12-13. között sikeresen lezajlott a II. Gyergyói-medencei ifjúsági börze és kulturális seregszemle, melyet Gyergyó Terület Ifjúsági Tanácsa, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ és Hargita Megye Tanácsa közösen szervezett.

A szervezők célul tűzték ki, hogy összehozzák az ifjúsági szervezeteket, ifjúsággal foglalkozó szervezeteket valamint intézményeket és bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak a számukra. Ez a célkitűzés meg is valósult hiszen összesen 41 szervezet ismertette tevékenységét.

A Youth in Action Európai Uniós ifjúsági pályázati rendszert ismertető foglalkozásra 36 személy volt kíváncsi, körülbelül 25 szervezet képviseletében.

Szerettettel meghívunk minden gyergyói medencében tevekenykedő ífjusági szervezetet, valamint érdeklődőt az I.Gyergyó Medencei Ifjusági Börzére, ami május 24 - én lesz megszervezve 16:00 órai kezdettel a Salamon Ernő Gimnázium dísztermében, a Gyergyó Terület Ifjusági Tanácsa, a Batthyány Ignác Technikai Kollágium Diáktanácsa, Gépgyártó Iskolaközpont Diáktanácsa es a Salamon Ernő Gimnázium Diáktanácsa együttműkődésével.
 

A bőrze célja a környéken aktiváló szervezetek és azok tevékenységének bemutatása egymásnak és az érdeklődő nagyközönségnek. További célunk az együttműködések elősegítése és támogatása, valamint újabb önkéntesek, tenni akaró személyek bevonása a szervezetek és rendezvények világába.

Részvétel esetén megkérünk hogy:

  • hozzatok magatokkal bármit ami a szervezet aktivitását és személyiségét jelképezi, bármit ami a tevékenységetek terméke, eredménye, (tervek, beszámolók, meghívók, plakátok, szórólapok, képek, rövid filmek, akár újságkivágások is stb)
  • készüljetek egy rövidke (kb 5-7 perces) bemutatással ami tartalmazzon tevékenységi beszámolót az elmúlt időszakról, jövendőbeli terveitekről (akár power point, akár egyszerű bemutatás; bíztosítunk projektort a kivetítéshez, a power pointos bemutatóhoz és mikrofont)
  • ha lehetséges, a jelentkezés mellé csatoljatok egy szervezeti bemutatót, elérhetőségekkel, egy rövid (max. 1 A4-es oldal) tevékenységi beszámolót az elmúlt időszakról, rendezvényeitekről, sikereitekről és terveitekről május 21.-ig.

A részvételi szándékotokat megkérjük jelezzétek mail-ben vagy telefonon legkésőbb május 21.-ig.

Bátran érdeklődjetek bármikor a 0752-193682 telefonszámon, valamint a Ez az ímélcím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

Alább a program:

 

Kapcsolat

A honlapot a Műhely Egyesület működteti.
Programfelelős: Dániel Botond

535500 Gyergyószentmiklós,
Bucsin negyed 12/B/32
Tel: 0740.05.36.04
e-mail: office@muhely.eu
web: www.muhely.eu  

Támogatóink

Communitas logo vizszintes sotet hatteren

© 2005-2023. Civil-Gyergyó.ro - Gyergyószéki civil szervezeti portál

Search